Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

A Liszt Ferenc tér lesz idén a táncház napján központi helyszíne

A budapesti Liszt Ferenc tér lesz idén a táncház napja rendezvény központi helyszíne, ahol egész nap tánc- és énektanítással, gyerekprogramokkal, kézműves-foglalkozással, az Írók Boltjában népmesével várják az érdeklődőket május 5-én.

Ezen a napon az ország számos pontján és a határokon túl is számtalan program hívja fel a figyelmet a táncházmozgalom értékeire a Hagyományok Háza és a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület közös rendezvényén .

Budapesten, a Liszt Ferenc téri egész napos program után este közösen vonulnak át a résztvevők a Liszt Ferenc térről a Rácskertbe, a nap hivatalos esti táncházába. Ott fellép a Zagyva Banda, a házigazda pedig Szente János lesz.

Idén a táncház napját megelőző napon, május 4-én kerül sor a hagyományos gálakoncertre és a Halmos Béla-díjak átadására a Zeneakadémián. Az ünnepi koncert címe Mestereink öröksége lesz, a fellépők ezzel állítanak emléket egyfelől a korábbi korszak néhány kiváló népzenekutatóinak Seprődi Jánosnak, Lajtha Lászlónak vagy Jagamas Jánosnak, valamint a közelmúltban elhunyt folkloristáknak Kallós Zoltánnak és Borbély Jolánnak. A koncert szerkesztője Árendás Péter lesz.

Az előadás előtt a Zeneakadémián múltidéző beszélgetést szerveznek Kallós Zoltán emlékére, a beszélgetés moderátora Sándor Ildikó lesz.
A táncház napja beharangozására flashmobokat is tartanak Budapest különböző pontjain: május 2-án az Újbudai Babszem Táncegyüttessel lehet találkozni a Móricz Zsigmond körtéren, május 3-án a Keletinél tart moldvai flashmobot a Hencida Táncegyüttes, május 4-én pedig a Zeneakadémia előtt küküllőmenti villámcsődületet szerveznek.

 

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek