A közkedvelt újságíró-riporter most egy talkshow-val érkezett Miskolcra, a Művészetek Házában találkoztunk.
Vona Ildikó: Milyen emlékeid fűződnek Miskolchoz?
Szily Nóra: Pár éve voltam itt egy továbbtanulással kapcsolatos, középiskolásoknak szervezett rendezvényen. Kiselőadást is tartottam, meg én moderáltam a programot, de furcsa módon nem járok annyit Miskolcra, mint ahogy jönnék szívesen. Mióta picit távolodom a médiától egyre több helyre hívnak vidékre előadást tartani sikerről, kudarcról, boldogságról, női szerepekről, azok konfliktusáról, amibe az életemet is, meg a pszichológiát is beleteszem, de talán most valaminek a kezdetén vagyunk, hogy ma este itt Bedő Imrével beszélgethetek, és ezúttal a talkshow műfaját hoztam Miskolcra.
– Turistaként sikerült a városból valamit látni?
– Voltam már korábban ismerősökkel, és Miskolctapolcán is nyaraltam a fiammal, de mivel szombathelyi vagyok és a munkám Budapesthez köt, alapvetően általában arrafelé indulok. Inkább dolgozni megyek bárhova mostanában.
– Mindenki riporterként, műsorvezetőként ismer, ám végzettséged szerint pszichológus vagy. Hogyan kerültél a médiába?
– Debrecenben kezdtem az akkori Kossuth Lajos Tudományegyetemen a pszichológia szakot, aztán 2 év után mentem át Pestre. Ötödévesként keveredtem bele egy rádiós társaságba, ahol először interjúalanyként szerepeltem az Ötödik sebességben. Valamelyik főnök felfigyelt a hangomra, mert éppen kerestek fiatalokat riporternek, akiket aztán majd betanítanak – akkor még nem létezett média szak –, és készítettem egy próbariportot. Miskolc mellé, Hernádkak településre kellett mennem egy súlyosan beteg gyereket nevelő családhoz, akikről összeállítottam egy hanganyagot, ami lement az akkori Petőfi Rádióban. Nem is kerestem munkát pszichológusként, hanem elkezdtem rádiózni; telefonügyeletes voltam, kis lóti-futi riporter az Ötödik sebességben, meg a Helykereső című szociálpolitikai műsorban. 2 évvel később a Magyar Televízióba kerestek új arcokat – olyanokat, akiknek mikrofonrutinjuk van, de képernyősként nem ismertek –, és a Rádióból hívtak fiatalokat (Albert Györgyit, Bárdos Andrást, Nika Gyurit). Én is bekerültem abba a csapatba, és úgy a képernyőre. Egyébként most volt kerek 25 éve a Reggel című műsorban, még az MTV-ben. 1998-ban mentem át az RTL-hez, ahol Alföldi Robival voltunk párban a Reggeliben. Persze a Magyar Televíziónál is nagyon sok műsornál dolgoztam, aztán kereskedelmi tévéknél magazinokban, míg a 2000-es években alapvetően a mélyinterjú lett az én terepem (Őszintén Szily Nórával, Egy kávé Szily Nórával), összesen olyan 450 nagyinterjút forgattam, ami ismert emberek portréja volt.
– Közszolgálatisként kezdted. Mennyire jelentett nagy feladatot, kihívást a kereskedelmi televíziózás?
– Azt szoktam mondani, hogy a közszolgálati rádióban és televízióban megtanultam a precizitást, a pontosságot és az alázatot, a kereskedelmiben pedig a tempót. Ott sokkal gyorsabban kellett „működni”, jóval rövidebb idő alatt megmutatni embereket. Míg a Magyar Televízióban 8-10 percet beszélgettünk, addig a Reggeli adásában csak 3-4-et. Egészen másfajta szemléletet igényelt a dolog. Szerintem nagyon jó portfólió, és azt a 25 éves kommunikációs tapasztalatot, meg a sok sorsot, helyzetet, amiket megéltem, átéltem, elkezdtem mostanában visszaadni. Kommunikációs képzést csinálok, egyéni fejlesztéseket, workshopokat. Az elmúlt években személyiséganalitikát tanultam, executive coach lettem, és a pszichológus diplomám, a médiatapasztalataim, ismertségem áttette a hangsúlyt az életemben új feladatokra. Karrierváltásban vagyok: még csinálok színpadi talkshow-kat, forgatok a netre beszélgetéseket – a Nők Lapja Évszakok címlapinterjúit tavaly mind én írtam, a Pszichében szintén publikálok –, de egyre többet foglalkozom civilekkel.
– Miért pont pszichológus lettél? Az emberek szeretete vitt fiatal lányként ebbe az irányba?
– Alapvetően én tinédzserként is elég szemlélődő voltam. Ha buszra vártam Szombathelyen, azt úgy hívtam „utcamozizom”. Nem az idegesített, hogy sokáig nem jön a busz, hanem figyeltem az embereket. Próbáltam kitalálni: ki honnan jön, hova siet, mi van az arcán? Mindig érdekeltek a sorsok, szerettem idősebbekkel beszélgetni, egy kicsit a világot fejtegető lány voltam. Először az orvosi karra akartam menni, a fizika felvételi miatt viszont úgy gondoltam, inkább a pszichológia szakot célzom meg. Furcsa, mert eltelt sok év, de a kíváncsiságom, hogy megértsem a másikat – vagy most már, hogy támogassam őt az előbbre jutásban –, folyamatosan átlengte az életemet.
– Mi alapján választod ki a riportalanyaid?
– Televízióban az ember általában megrendelésre készít interjút, tehát leül a főnökével és összeállít egy listát, mint ahogy a Nők Lapja Évszakoktól most felhívott a főszerkesztő, hogy Oroszlán Szonjával és Szabó Győzővel írjak egy páros interjút. Ezek rendszerint felkérésre mennek. Most mozdulok az online tér felé; ha kiépítem a saját Youtube csatornámat, ott majd a saját érdeklődésem szerint is mehetek, de amíg kvázi megrendelésre dolgoztam, ott én egy műsorkészítő voltam.
– És az „alkotói szabadság”?
– Ahogyan beszélgetek, az az én szabadságom.
– Ha megvan a riportalany, hogyan szoktál készülni egy-egy beszélgetésre?
– Minden lehetséges interjút elolvasok velük. Nagyon készülős ember vagyok. Elgondolkodom, mik azok a mondatok, amiket én még utána kérdezéssel folytattatnék. Mindig a három pontot keresem a gondolatok, mondatok végén. Azért tud esszenciális lenni egy beszélgetés, mert nem a küszöbnél kezdem az előszobában, hanem már a nappaliban. Amit az illetőről tudok, beleteszem a kérdéseimbe, így nagyobb tempóban haladhatunk. Mára meg – mivel annyira sok emberrel volt beszélgetésem – már saját archívumom van. Akár Oroszlán Szonjával, Szabó Győzővel, Szinetár Dórával, vagy sorolhatnék embereket, otthon megvannak a régi interjúim, amiket előveszek.
– Visszagondolva az Őszintén és az Egy kávé Szily Nórával műsorokra nekem úgy tűnik, mintha több női interjúalanyod lett volna, mint férfi…
– Sosem matekoztam, de nem hiszem. Caramel, Sebestyén Balázs, Zorán, Bereczki Zoltán, Presser Gábor, Tilla, és sorolhatnám hosszan, tehát a csodapasik megvoltak ugyanúgy, mint a csodacsajok.
– Akkor nem lehet kijelenteni, hogy a nők a célközönséged?
– Az interjúkban nem. Előadóként, női klub működtetőjeként nőkhöz szólok alapvetően – miközben egy cégnél férfiakat is fejlesztek –, de újságíróként nem.
– Visszajelzéseket szoktál olvasni, figyelni? Mondjuk egy adásnak a nézettségét?
– Kommenteket nem szoktam nézni. Nekem az a visszajelzés, amikor a közértben valaki megsimogat: „Nóra! Olyan sokat kaptam a beszélgetéseitől, köszönöm!”. Olyankor elszorul a szívem. Vagy, ha előadok és utána még a közönséggel beszélgetünk; nekem az a visszajelzés, de az arctalan kommentelők véleménye nem érdekel. Ebben a szakmában közszereplőként az embernek el kell fogadnia, hogy nem mindenki szereti. Bárhova megyek, a legjobb szándékkal igyekszem adni és lehetőleg a maximumot nyújtani, aztán ez odaér-e vagy sem, hogy eljön-e egy néző a színházba meghallgatni, ez az ő döntése.
– Sokféle műfajban tevékenykedtél a médiában az eltelt 25 év során. Elégedett vagy?
– Igen. Azért vagyok elégedett, mert nagyon jó az ív. Én nem a nagy, főműsoridős show-kban szerepeltem, de ahogy a mélyinterjúkat kigondoltuk – amit az RTL-nek köszönhetek, Schiwert- Takács Lászlónak, hogy az Őszintén Szily Nórával elkezdhettem –, ott találtam igazi terepre. Ezek aztán írott módon is folytatódtak. Több mint 5 éven át a life.hu-n, majd a Nők Lapja Pszichében, Évszakokban; ez annyira a lelkemhez illő, és annyira flow-t jelent, és olyan szépen vezetett át abba, hogy ma már kliensekkel beszélgessek sorsokról, váltásokról, döntésekről. Szerintem kegyes a Sorstól, hogy így ötven körül mégiscsak látok egy új irányt, ami nekem ugyanúgy boldogságot és adrenalint ad, mint a médiában eltöltött időszak. Rájöttem: nem képernyő-, hanem interakciófüggő vagyok. Hogy egy vagy több emberrel együtt legyek, és az ne legyen haszontalan.
– Mit csinálsz mostanában? Hol találkozhat veled a közönség?
– Caramelről (Molnár Ferenc Caramel – a szerk.) írtam egy életrajzi könyvet, ami 2016 őszén jött ki, most pedig saját könyvre készülök. Egy szakértői csapattal tervezünk nyári tábort nőknek, arról majd az interneten lehet tájékozódni. Ahova hívnak, megyek előadást tartani, beszélgetni. Lehet olvasni engem a Nők Lapjában, meg lehet találni a Facebookon, sőt van honlapom is (szilynora.hu). Most vasárnap a Sokoldalú nő című konferencián adok elő Budapesten, hétfőn Pál Feri atyával lesz egy talkshow a Turai Ida Színházban, valamikor megyek Szentesre is előadni, Szolnokon van egy klubom, március 3-án pedig a fővárosi Kőrösi Csoma Kulturális Központban tartok majd előadást Az újrakezdés művészete – Pályaváltás 40 fölött elnevezésű rendezvényen.
(Fotók: Szomor Gergely/ Művészetek Háza, Baka Szabolcs / Szily Nóra Facebook oldala és szilynora.hu)
