Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

A Mol és az OTP jó teljesítménye húzta a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 14,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek a pénteki záráshoz képest.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1217 pontos, 3,81 százalékos emelkedéssel, 33 150,26 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 14,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek a pénteki záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: egész Európában és a tengerentúli tőzsdéken is jó a hangulat, közel 4 százalékkal erősödött a magyar részvényindex jelentős volumen mellett.

A vezető részvények közül a legerősebb a Mol volt, közel 7 százalékos emelkedéssel, amely a reggel bejelentett részvényvisszavásárlási programnak köszönhető. Különösen erős volt még az OTP, amelynek árfolyama több mint 5 százalékkal nőtt, ez annak tudható be, hogy az egész európai bankszektor jelentős pluszban fejezheti be a napot. A Richter is erősödött, a Magyar Telekom gyengült, egyik papír esetében sem érkezett részvényspecifikus hír – tette hozzá.

A Mol 105 forinttal, 6,74 százalékkal 1664 forintra erősödött, 3,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 455 forinttal, 5,06 százalékkal 9440 forintra nőtt, forgalmuk 10,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,14 százalékkal 366,50 forintra csökkent, forgalma 167,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 0,97 százalékkal 6770 forintra emelkedett, a részvények forgalma 901,8 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3297,41 ponton zárt hétfőn, ez 33,96 pontos, 1,04 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek