Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

A rossz befektetői hangulat miatt esett a BUX

A blue chipek közül csak a Magyar Telekom tudott pluszban zárni, köszönhetően annak, hogy szerdán lehetett utoljára osztalékszelvénnyel megvásárolni a részvényt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 762,89 pontos, 1,66 százalékos csökkenéssel, 45 128,56 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 8,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta, a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat a magyar piacra is kihatott, ezért esett a BUX-index, bár nem volt olyan nagymértékű a csökkenés, mint a többi európai piacon.

A hangulat azért romlott el, mert Kínában megtiltották a pénzintézeteknek, hogy kriptodevizával összefüggő szolgáltatásokat nyújtsanak – ismertette Varga Zoltán.

A BÉT vezető részvényeiről közölte: sajtóértesülések szerint a Mol ismét megpróbálja eladni az Egyesült Királyság északi-tengeri részén található olajmezőit, mindez azonban nem mozgatta meg az olajcég árfolyamát. A Mol, az OTP és a Richter jegyzése is a nemzetközi hangulat miatt esett. A blue chipek közül csak a Magyar Telekom tudott pluszban zárni, köszönhetően annak, hogy szerdán lehetett utoljára osztalékszelvénnyel megvásárolni a részvényt.

A Mol 28 forinttal, 1,23 százalékkal 2250 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 260 forinttal, 1,73 százalékkal 14 805 forintra esett, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,61 százalékkal 415 forintra erősödött, forgalma 376,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 220 forinttal, 2,62 százalékkal 8165 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3676,61 ponton zárt szerdán, ez 41,53 pontos, 1,12 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek