Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

A Tesla új autógyárat építene

A Reuters beszámolójában kiemelte, hogy a Teslának ugyan már van egy hatalmas autógyára a kaliforniai Fremontban, de ennek a gyártókapacitása már nem elég.

A Tesla egy hatalmas autógyár építésébe kezdene az Egyesült Államokban a harmadik negyedév elején – ez derült ki legalábbis azokból a dokumentumokból, amelyek a héten kerültek nyilvánosságra a Reuters beszámolója szerint – olvasható a portfolio.hu-n.

Az amerikai elektromosautó-gyártó állítólag Travis megye tisztségviselőinek beszélt arról, hogy egy egymilliárd dolláros (durván 308 milliárd forint) beruházás keretében mintegy 37-46 hektáros területén építene fel új autógyárat Austin mellett. A beruházás, amely a tervek szerint már 2020 harmadik negyedévének elején megkezdődne, mintegy ötezer új munkahelyet teremthetne Texas államban.

A dokumentumokból az is kiderül, hogy a Tesla régi jól bevált trükkjéhez folyamodott és több lehetséges helyszínt is versenyeztet a beruházásért. Texas állambeli Austin mellett ugyanis Oklahoma állam is versenyben van a tervezett új Tesla-gyárért és természetesen az lesz a befutó, aki versenyképesebb ajánlatot, nagyobb adókedvezményt tud letenni az asztalra.

A Reuters beszámolójában kiemelte, hogy a Teslának ugyan már van egy hatalmas autógyára a kaliforniai Fremontban, de ennek a gyártókapacitása már nem elég a dinamikusan növekvő vállalat, illetve az általa gyártott járművek iránt mutatkozó egyre nagyobb kereslet kielégítésére.

Forrás

A nyitókép illusztráció.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek