Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

A tőzsdén jelentős emelkedéssel indulhat a kereskedés

A tőzsdén jelentős emelkedéssel indulhat a kereskedés. Folytatódhat a pozitív nemzetközi befektetői hangulat, jelentős emelkedéssel indulhat a kereskedés.

A tőzsdén jelentős emelkedéssel indulhat a kereskedés. Folytatódhat a pozitív nemzetközi befektetői hangulat, jelentős emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.

 

OTP, MOL, és Magyar Telekom árfolyam

 

Józsa Bence az MTI-nek küldött kommentárjában jelezte: az OTP árfolyama a 8600 forintos szint után a 9 ezer forintos ellenállás irányába mozdulhat el. A Mol grafikonján 2500 forintnál ellenállás, 2450 forint közelében támasz látható.

A Richter árfolyama a 8 ezer forintos szint visszaszerzésével próbálkozhat. A Magyar Telekom árfolyamát a 280 forintos szint támaszthatja, míg ellenállás 293,5 forintnál látható – írta.

 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe

 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 252,20 pontos, 0,64 százalékos emelkedéssel, 39 855,56 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt. A Mol 8 forinttal, 0,33 százalékkal 2458 forintra erősödött, 936,0 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 142 forinttal, 1,68 százalékkal 8600 forintra nőtt, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki. A Richter-papírok változatlan árfolyamon, 7980 forinton zártak, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el. A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,53 százalékkal 281,50 forintra csökkent, forgalma 377,6 millió forint volt.

Forrás: MTI

A nyitókép illusztráció.

 

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 

További cikkek