A Bartók Plusz Operafesztiválon adott koncertje előtt beszélgettünk a Miskolci Nemzeti Színház épületében.
Vona Ildikó/PannonHírnök: Milyen miskolci emlékeid vannak?
Horgas Eszter: Kellemes emlékek fűznek ide. Az előbb, ahogy begurultunk Miskolcra valahogyan a Művészetek Házához keveredtünk, és tavaly az év utolsó koncertjét ott adtuk. Az egy nagyon jól sikerült hangverseny volt, utána beültünk a Kispipába vacsorázni, ott zártuk az együttessel az évet. Az Egyetemvárosban is játszottam már, viszont ebben a színházban még soha, szóval kíváncsian várom a mostani fellépést.
– Mit fog ma hallani a közönség? Kék rapszódia címmel lett a program meghirdetve…
– Most volt Budapesten premierünk. Ez majdnem egyéves munkám eredménye. Rengeteget olvastam Bernsteinről és Gershwinről, tulajdonképpen azt kerestem, az ő munkájuk hogyan ér össze. Nagyon közel áll hozzám az a sok minden, amit olvastam róluk. Nekem minden előadásom valamilyen koncepcióra épül, volt Carmen, Charlotte, A Föld hangjai, Mária. Mindig valamiféle dramaturgiai vonalra szeretem felhúzni a produkciókat, és elkezdtem a két művésszel foglalkozni. Amikor olvastam a nyilatkozataikat, írásaikat sokszor volt olyan érzésem, hogy: „Ezt nem én mondtam?”. Annyira közel állnak hozzám. Videotechnika segítségével meg is szólaltatjuk Bernsteint, Gershwint ezen az estén, ami bravúrnak számít, és Pesten üvöltő sikert aratott, kiabáltak az emberek. A dzsessztől a ragtime-ig, a poptól a klasszikus zenéig, az operaáriáig csodálatos műfaji kavalkád van ma este. Az interjúfilmeknek köszönhetően pedig nagyon komplex élményt kapnak a hallgatók arról, hogy milyen is ez az újfajta amerikai zene.
– Mennyire nehéz hangszer a fuvola?
– A fuvola eredetileg nem arra lett kitalálva, hogy valaki szólókarriert járjon be vele. Volt egy fuvolás találkozó, ahová hatszáz fuvolista regisztrált azért, hogy találkozzon velem. Az eredeti fuvolairodalom nagyon hamar kimeríthető, hiszen alig vannak zeneszerzők…
– Belőled hogyan lett fuvolista?
– Én úgy lettem fuvolista, hogy ahol laktunk a szüleimmel és a testvéreimmel, ott volt az utcában egy zeneiskola, ahová beírattak a szüleim. Nagyon hamar kiderült, hogy van érzékem a zenéhez. Egyszerre kezdtem el zongorázni és fuvolázni, de aztán kiütéssel győzött a fuvola.
– Tudom, hogy tanítasz is. Mennyi idő alatt lehet előhozni a gyerekekből egy fuvolás produkciót?
– A fuvolánál elég hamar lehet látványos eredményt produkálni, mondjuk ellentétben a hegedűvel. Itt aránylag gyorsan ráérez a tanuló és meg tudja fújni a hangszert, de utána jön a nagy meccs: kialakítani a megfelelő légzéstechnikát, edzeni a testet. Ez egy kemény hangszer. Amikor premierünk volt, akkor 3 és fél órát álltam a színpadon. Olykor 7-8 órát van egy nap a kezemben a fuvola, és általában nem értik a fúvós kollégáim, hogyan lehetséges ez.
– A szólózás ötlete honnan jött?
– Az egyéniségemből adódott. 18 éves koromtól a legnagyobb zenekarokkal dolgozhattam együtt (Fesztiválzenekar, Liszt Ferenc Kamarazenekar, Állami Hangversenyzenekar), iszonyatosan elkényeztetett helyzetben voltam már nagyon fiatalon. Meghívtak, és jöttek sorra a sikerélmények. Nekem fontos, hogy gondolkodjak a zenéről. Egy zenekari zenész akkor csodálatos, ha elolvad az egységben. Nekem meg annyi minden van a fejemben, és annyi mondandóm van, hogy nem bírtam volna elviselni, ha nem mondhatom el a véleményem. ’99-ben jött egy „depressziós hullámvölgy”, mert addigra eljátszottam a fuvolarepertoárt és nem láttam magam elé. Nem tudtam, mi lesz a jövőben. Hogy csinálok egy Carmen-előadást fuvolán, ahhoz iszonyatos bátorság kellett. Álmodni sem mertem olyasmiről, mint pl. a Carmen a Budapest Arénában, amire végül bejöttek 10 ezren, és a külföldi kritika is igen jó lett.
– Hogyan történt meg az átváltás a komolyzenéről a könnyűzenére?
– Nem váltottam át, ez ma este látszik majd. Minden műfajban fogok fuvolázni; jól megfér egymás mellett a blues, a musical, a pop és a klasszikus zene. Gyönyörű emlék számomra a közös munka Natalie Cole-lal, Al Di Meolával. Karácsonykor a családunk mindig Natalie Cole lemezét hallgatta, és ha akkor egy jó tündér azt mondja, hogy együtt fogunk játszani, nem hittem volna el.
– Mindig ilyen vékony alkat voltál? Kamaszként sem voltál dundi?
– Nem. Vékony alkat vagyok, és könnyen is fogyok, ha sokat idegeskedem. Persze pörgök is rettenetesen.
– Stylist tervezi a ruháidat, kinézeted, hajszíned?
– Kicsi koromban szőke voltam, aztán besötétedett a hajam. Utána jött az az időszak, hogy csak egy tincset tegyünk bele, és egy idő után teljesen szőke lettem. A ruháknál kitalálunk egy látványvilágot, ami valamit képvisel. Aktívan részt veszek a tervezésben, mivel a dramaturgia belőlem pattan ki. Egyrészes a mai koncert, így le sem jövök a színpadról, most nem öltözöm át. Ezt nem értik meg a fúvós kollégák, nem hiszik el.
– Dívaként tartanak számon a művészvilágban, de mi a véleményed a tetoválásról?
– Nem nagyon szeretem, és nem is tudnám elképzelni a testemen a tetoválást. Persze nem bírom a fájdalmat se. Az biztos, ha nekem valamilyen beavatkozás lenne, akkor nem tudnék fuvolázni.
– Koncerten hol lehet veled találkozni?
– A honlapomon és a Facebookon is fent van az összes fellépés. Tavaly nyáron nagyon emlékezetes volt az a külföldi koncert, ahová egy klasszikus zongoraművésszel mentem és a lányomat is vihettem magammal. 18 éves a kisebbik lányom, és csodálatosan énekel, operaénekes szeretne lenni. A Simándy Énekversenyen különdíjas lett, pár koncerten ő is közreműködik majd. Folyamatosan turnézunk az egész országban; néztem a nyarat, nem lesz nagyon lájtos. Bárhová megyünk, mindenhol teltház van. A honlapomon és a Facebookon megtalálható az összes fellépés helye és ideje.
Nyitókép: Horgas Eszter (Fotó: Horgas Eszter honlapja)
