Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Alulteljesítő volt a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 220,82 pontos, 0,52 százalékos csökkenéssel, 41 938,54 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 6,8 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény ára csökkent a pénteki záráshoz képest, a legnagyobb mértékben az OTP gyengült.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy a magyar papírok a kedvező európai hangulat ellenére alulteljesítettek. Hozzátette, ezt enyhén ellensúlyozza, hogy a forint erősödni tudott az euróval szemben, közelíti a 328-at, délután néha még be is nézett a 328-as szint alá a magyar fizetőeszköz – mondta. A vezető elemző szerint Európában a jó hangulatot részben a Brexit körüli bizonytalanság csökkenése okozza, részben a kedvező gyorsjelentések, illetve az erős autóipari szektor.

A Mol árfolyama 8 forinttal, 0,28 százalékkal 2856 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 0,86 százalékkal 13 830 forintra esett, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,44 százalékkal 448 forintra gyengült, forgalma 134,4 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 10 forinttal, 0,19 százalékkal 5230 forintra csökkent, forgalmuk 979 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3928,61 ponton zárt hétfőn, ez 26,63 pontos, 0,67 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek