Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Átadták a megújult pécsi Lyceum templomot

Ünnepi szentmise keretében adták át a csaknem két évvel ezelőtti horvátországi földrengés következtében megrongálódott, most megújított pécsi Lyceum templomot.

Ünnepi szentmise keretében adták át a csaknem két évvel ezelőtti horvátországi földrengés következtében megrongálódott, jelentős részben kormányzati támogatásból megújított pécsi Lyceum templomot péntek este.

 

„Csodálatos műalkotásokat újítunk fel és emlékeket állítunk szenteknek, hősöknek, a világ másik felén mindezt összerombolják”

 

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Bíró László püspök által bemutatott szentmisét követően beszédében azt mondta: ahogy a földrengés idején a pécsi templom falai megrepedtek, gondolkodásban és értékek védelmében úgy hasadt ketté a világ is.

Hozzátette: az egyik oldalon ott a több ezer éves tanítás, erkölcs, míg a másik oldalon a romboló ideológiák uralkodnak.

Míg a kontinens egyik felén keresztény templomok épülnek és szépülnek, Európa másik felén ugyanezek az épületek kocsmák, szórakozóhelyek, vagy muszlim templomokká válhatnak – mondta, megjegyezve: míg itt „csodálatos műalkotásokat újítunk fel és emlékeket állítunk szenteknek, hősöknek, a világ másik felén mindezt összerombolják”.

Az ukrajnai háborúra kitérve közölte: a kettéhasadás ott is tetten érhető, hiszen évszázadon át együtt élő népek, testvérek, hitben azonos emberek vívnak ma véres és szörnyű háborút.

 

A tíz parancs és az erkölcs mindenkinek a vérében van

 

Soltész Miklós azt mondta, a keresztény tanításból a tíz parancs és az erkölcs mindenkinek a vérében van, ugyanúgy, ahogy a szeretet parancsa és a teremtett világ tisztelete és szeretete is, míg a kultúra tisztelete, annak művelése az egész kétezer éves kereszténység része, a béketeremtés a krisztusi tanítás alapvető üzenete.

Válasz és üzenet a kettéhasadt világra, hogy „a remény valóban a templomon van” – fogalmazott az államtitkár.

A Pécs forgalmas sétálóutcájában álló, 1741 és 1756 között a pálosok által barokk stílusban emelt templom 2020. december 29-én, a Horvátországban pusztító földrengés következtében rongálódott meg. A falakon repedések, a festett felületeken és a freskókon sérülések keletkeztek, vakolat- és törmelékdarabok hullottak le, nagyobb vakolatrészek váltak el a falazattól, továbbá a homlokzat is megsérült.

 

A pálos rend az egyetlen magyar alapítású és máig létező férfi szerzetesrend

 

A balesetveszély és a felújítás miatt csaknem két évig zárva tartó, a pálosok tulajdonában és lelkipásztori ellátásában álló templomot mintegy százmillió forintból, javarészt kormányzati források, adományok és a biztosítási kártérítés segítségével újították fel.

A munkálatok során kijavították a falazat sérüléseit, elvégezték a templombelső díszítőfestését, restaurálták a freskókat, kicserélték a nyílászárók egy részét, továbbá számos kisebb felújítást végeztek el az épületben.

Az esztergomi kanonokból lett pilisi remete, Boldog Özséb által a 13. század közepén alapított, 1308-ban pápai jogúvá nyilvánított pálos rend az egyetlen magyar alapítású és máig létező férfi szerzetesrend. A napjainkban lengyelországi központtal működő rend magyarországi tartományának székhelye Pécsen van, emellett Budapesten, Márianosztrán, Pálosszentkúton és Hargitafürdőn működtetnek rendházat.

A magyar kormány 2019-ben indította el az alapító halálának 750. évfordulója kapcsán a Boldog Özséb-programot, annak keretében jelentős támogatást biztosított a rend infrastrukturális fejlesztéseihez, kulturális tevékenységéhez.

Forrás: MTI

(Nyitókép: Soltész Miklós/ Facebook)

 

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 

További cikkek