
Élő tv-sportközvetítések – Péntek, szombat, vasárnap
A Bundesliga mérkőzései, lovassport- és darts-versenyek láthatók péntektől vasárnapig a televíziós sportcsatornákon.

A Bundesliga mérkőzései, lovassport- és darts-versenyek láthatók péntektől vasárnapig a televíziós sportcsatornákon.

A mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) támogatására 50 milliárd forintos keretösszeggel kiírt pályázat keretében már június első felében megszülethetnek az első határozatok.

Az építőipari termelés volumene 2020 márciusában 3,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Pest megyében a vidékhez hasonlóan enyhülnek a korlátozások : megnyithatnak a játszóterek és a szállodák. Budapestről később születik csak döntés.

Kilenc Bács-Kiskun megyei vállalkozást szólított fel a főügyészség arra, hogy módosítsák az általános szerződési feltételeiket, ugyanis a koronavírus-járványra hivatkozva tisztességtelen feltételeket határoztak meg a velük szerződő vásárlókkal.

A magyar középpályás tavaly mutatkozott be a válogatottban, melyben azonnal alapemberré vált, eddig nyolc találkozón egyszer volt eredményes.

A GOSZ szerint az alacsony kőolajárak hosszabb távon nem húzzák magukkal a gabonaárakat, mert továbbra is az élénk kereslet lesz a meghatározó a piacon.

A Nagyvállalati Beruházási Támogatásnak köszönhetően Magyarországon a következő három évben összesen 315 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg.

Már Magyarországon is bárki számára elérhető ingyenesen a Google Meet szolgáltatása. Segítségével családi, vagy baráti összejöveteleket is szervezhetünk online!

A világjárvány miatt elrendelt korlátozások következtében az export és a megrendelések is jelentősen csökkentek a magyarországi járműgyártásban.

Az újranyitást követően az amerikai mozik első új filmje az Unhinged című thrillert lesz, Russell Crowe főszereplésével!

Perl elmondta, jólesik neki, hogy bíznak benne, hosszú távon számolnak vele, vezérszerepet szánnak neki, és ez nagy felelősség is egyben.