
Húsvét – A koronavírus nem veszélyezteti a tojásellátást
Az árak emelkedését vetíti előre, hogy az elmúlt két hétben 2-3 forinttal emelkedtek a termelői árak, hosszú távon pedig 5 százalékos áremelkedésre lehet számítani.

Az árak emelkedését vetíti előre, hogy az elmúlt két hétben 2-3 forinttal emelkedtek a termelői árak, hosszú távon pedig 5 százalékos áremelkedésre lehet számítani.

Orbán Viktor hangsúlyozta: az emberek csak munkavégzés, vagy az alapvető szükségletek, például bevásárlás idejére hagyhatják el otthonukat.

Az OTP Bank előzetes, nagyságrendi becslése alapján a fizetési moratórium alatt meg nem fizetett kamatok későbbi, kamattal nem növelt értéken történő megfizetése akár 26 milliárd forint egyszeri veszteséget is okozhat.

A stabil ügyfélkör kulcsszerepet játszott az üzleti bevétel és a likviditás magas szintjének fenntartásában.

Véleménye szerint a koronavírus-járvány ideje alatt a piacokon történő vásárlás nagyobb biztonságot nyújt a fogyasztók számára a zárt terű bevásárlóközpontoknál.

A vándormadarak vonulása miatt a vírus továbbra is folyamatos veszélyt jelent a baromfiállományokra.

Az 500 ezer euró összdíjazású, 14 fordulós verseny első helyezettje lesz a norvég világbajnok Magnus Carlsen kihívója.

Az érettségihez kapcsolódó műsorok tantárgyi témakörök szerinti youtube-linkes elérhetősége a MédiaKlikken érhető el.

A zentai Hófehérke Óvodához hat városi és négy falusi intézmény tartozik, s az óvodai oktatás több mint 700 óvodást érint a községben.

Olyanok is szép számban akadnak, akik munkahelyeik felé sem mennek, abban bízva, hosszú távon is „kihúzzák” a tartalékolt pénzükkel.

Az oldal adatai szerint a betegségbe mostanáig tízen haltak bele. Kórházi karanténban százan vannak. A mintavételek száma 8005.

A járványhelyzet egyik következményeként világszerte számos légitársaság csökkentette járatai gyakoriságát vagy teljesen leállította azokat.