
Szabad a séta: feloldották Csehországban a kijárási korlátozást
Feloldották Csehországban az állampolgárok szabad mozgását korlátozó döntést és a külföldi utazások tilalmát is.

Feloldották Csehországban az állampolgárok szabad mozgását korlátozó döntést és a külföldi utazások tilalmát is.

A vérvételen résztvevő gyógyult személyek vérplazmájukkal donorként segíthetik az Anti-COVID-19 szérumterápia projektet.

A szakemberek azt javasolják azonban, hogy az utazást tervezők inkább olyan típusú szálláshelyeket keressenek, ahol elszigetelten, önmagát ellátva üdülhet a vendég.

Budapestnek új éves költségvetést kell készítenie a koronavírus-járvány miatt. A főváros előre megtervezett fejlesztései csúszni fognak.

Matolcsy elmondása szerint az éves GDP 18-20 százalékát kitevő forrást mozgatnak meg a gazdaság újraindítása érdekében.

Kína 30 millió dollárt adományoz az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) a koronavírus okozta világjárvány elleni küzdelem támogatására,

Magyarországon a jelenlegi szabályok május 3-ig életben maradnak, viszont a kormány szerint az egészségügy készen áll arra, hogy megtervezzék a gazdaság újraindítását.

Nagyon fontos a szabályosan elkészített és viselt maszk. Mind az orrot, mind a szájat takarni kell.

Az olimpiát jövőre július 23. és augusztus 8., a paralimpiát pedig augusztus 24. és szeptember 5. között rendezik meg.

Kitért arra is a főigazgató, hogy a vírus ellen egyelőre nincs oltás, viszont létezik olyan terápia, amely passzív immunizálással gyógyít.

A koronavírus-járvány kitörése óta az eddigi, átlagosan napi 2 millió tekercs gyártását 3 millióra emelte a toalettpapír termékeknél.

A koronavírus-világjárvány miatt Szerbia a közelmúltban rendkívül szigorú korlátozó intézkedéseket vezetett be, amelyek nyomán teljesen megtiltották a személyforgalmat az ország határain.