
Varga Ivett: 17-18 milliárdból akadálymentesítenék a 3-as metrót
A vezérigazgató elmondta, a BKK jogköreit 2014 óta folyamatosan szűkítették, most az a cél, hogy – az eredeti holdingkonstrukcióban – ezeket helyreállítsák.

A vezérigazgató elmondta, a BKK jogköreit 2014 óta folyamatosan szűkítették, most az a cél, hogy – az eredeti holdingkonstrukcióban – ezeket helyreállítsák.

A MÁK feladata a gyors kiszolgálás, így gondoskodnia kell arról, hogy elegendő iroda és értékesítési pont várja az állampapírt vásárló lakossági ügyfeleket.

Az idei Európa-bajnokságot június 12. és július 12. között rendezik 12 városban.

A szervezők a beküldött pályázatok alapján választják ki az alkotótábor résztvevőit, a beválogatottak nevét várhatóan április 27-én közlik.

A Red Bull Pilvaker 2011-ben született meg az alapító, Takács Ákos ötletéből, majd 2012-ben útjára indult az első koncert.

„Nem lehetett volna nehezebb ellenfeleket kapni, ez a B divízió legerősebb csoportja” – jelentette ki a közmédiának a magyar válogatott olasz szakvezetője.

2019-ben 1,12 millió liter 50 százalékos gyümölcspálinka fogyott, amely 2,24 millió darab 0,5 literes pálinkát jelent, 2018-ban 5,6 millió félliteres palack volt a forgalom.

A közlemény szerint az elmúlt négy évben a nem-élet üzletág bevételei már megelőzték az életágiakat, és ez a tendencia egyre erősödik.

Az irodalmi nagydíjat Kovács András Ferenc kapta, a többi díjazott Cselényi Béla, Kováts Judit, Szajbély Mihály és Mártonffy Marcell.

A MÁV és Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. állandó kapcsolatot tart a Koronavírus-fertőzés Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzzsel.

A felnőtteknek nem oktatnak közismereti tárgyakat, és beszámítják a korábbi végzettségeiket, a gyakorlatban meglévő előzetes tudást is.

Egy 2016-17-es európai direktíva alapozta meg az ATAD (Anti Tax Avoidance Directive) – elfogadott nevén „anti tax” – intézkedési programot.