
Családi tűzfészek a Trafóban
A színházi előadás a Trafó, az Orlai Produkciós Iroda és a Füge Produkció együttműködésében jött létre.

A színházi előadás a Trafó, az Orlai Produkciós Iroda és a Füge Produkció együttműködésében jött létre.

Az Euroventures a közép- és kelet-európai régióban működő kockázati tőke alapkezelő, forrásait innovatív és gyorsan növekvő vállalkozásaiba helyezi ki.

Az egyetem belső udvarán álló emléktáblánál a hajdúvárosok küldöttei, az EMNT, az EMNP és az RMDSZ képviselői koszorúztak.

A nyugdíjkötvény a MÁP Pluszhoz hasonlóan átrendezné ezt a területet. Az lesz a szerepe, hogy kiegészítse az eddigi kínálatot, bővítse az öngondoskodás lehetőségét.

A meteorológusok szerint vasárnap estétől a szélfúvás fokozottan megerősödik az ország legnagyobb részében, 55-70 kilométer/órás sebességgel fog fújni.

Az időszaki kiállítás keretében először láthatja a közönség azt a bélyeget, amely II. János Pál pápa 1991-es debreceni látogatását örökítette meg.

A 2015 évi 369 ezer fővel szemben 2019-ben 355 ezer fő volt a teljes létszám. Mindeközben a boltok száma is csökkent.

A szerda esti vita igazi győztese Donald Trump volt, mert aggodalmaim szerint jó úton vagyunk, hogy olyan elnökjelöltet állítsunk, aki nem tud győzni novemberben.

A budapesti időfutam útvonala a Hősök teréről indulva érinti a magyar főváros legrégibb hídját, az Alagutat, és ezt követően kanyarodik fel a budai Várba.

A Mónika nem akar a földön járni című film egy harmincas transz nő musicalbetétektől sem mentes álomszerű kálváriáját mutatja be.

Megemlékezés és koszorúzás lesz Bocskai István szülőházánál (Mátyás király u. 4. sz.), majd felkeresik a Farkas utcai református templomot.

“Ha délután 4-kor azt látod, hogy nem éred el a napi célt a forgalomban, akkor a költségeket kell csökkenteni.”