
Cisco: 2023-ra 49 milliárd eszköz csatlakozik az internethez
A Cisco szerint a következő években a tehetséggondozás és a jól képzett szakemberek hiánya továbbra is az első számú kihívás lesz az informatikai vezetők számára.

A Cisco szerint a következő években a tehetséggondozás és a jól képzett szakemberek hiánya továbbra is az első számú kihívás lesz az informatikai vezetők számára.

Az idei összesítés szerint a december 1-jén indult értékesítés már az első héten csúcsot döntött. Éves e-matricából majdnem 20 ezret vásároltak az autósok.

2020-ban is folytatódnak a bölcsődefejlesztések, jelenleg 51 ezer férőhely áll a szülők rendelkezésére, a kormány célja, hogy ez a szám 2022-re elérje a 70 ezret.

1983-ban a broadwayi előadás hét Tony-díjat kapott, köztük a legjobb musicalnek járót, és 18 éven át volt műsoron, ami különleges ritkaságnak számít.

Amikor a srác végre egy barátnőre is szert tesz, és kezdené magát függetleníteni a mobiljától, a felbőszült program egy technikai rémálommá válik…

A megye 13 kapitányságának vezetői, ajándékcsomaggal lepték meg azokat a rendőröket, akik szenteste látnak el szolgálatot.

Magyarországon az ünnepi édességek jellegzetes hozzávalója a dió, ezért a karácsonyon kívül a húsvéti időszakban is kiemelkedő a kereslet a hazai dió iránt.

I. Gyula pápa 350-ben nyilvánította Jézus születésének napjává december 25-ét. A Karácsony Jézusnak, a világ Világosságának születésnapja.

A kétnapos eseményen két világcsúcs is született, amerikai Caeleb Dressel 50 méter gyorson. míg 400 méter vegyesen a japán Szeto Daija érte el.

A Kórógyi Általános Iskola az egyetlen magyar tannyelvű iskola Vukovár-Szerém megyében ezért nemzetpolitikai szempontból is kiemelten fontos.

Az ungvári kifutópálya az ukrán-szlovák államhatárnál ér véget, így az itt fel és leszálló gépek kizárólag Szlovákián át tudnak repülni.

A Latorcán és a Sztárán 2-2,5 méteres árhullám vonul le, a Borzsa alsó szakaszán 2,5-3 méteres vízszintemelkedés várható. A folyók nem lépnek ki a medrükből.