
Az Élősködők kapta a mozis fődíjat a hollywoodi színészcéh díjátadóján
A dél-koreai Élősködők színészgárdája kapta a mozis fődíjat a hollywoodi színészcéh (SAG) díjátadó ceremóniáján Los Angelesben.

A dél-koreai Élősködők színészgárdája kapta a mozis fődíjat a hollywoodi színészcéh (SAG) díjátadó ceremóniáján Los Angelesben.

A NÚSZ vezérigazgatója szerint nem érdemes utolsó pillanatra hagyni a 2020-as e-matrica megvásárlását, mert az utolsó napokban nagy lesz a „tumultus” érte.

Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy kemény tárgyalások révén jutottak el a mostani rendszer, a kedvezményes, hétszáz forintos adójegy bevezetéséhez.

A legtöbb cég, összesen 192 265 tavaly Budapesten működött, a második helyen pedig Pest megye áll 75 643-mal, ezeket Bács-Kiskun megye követte 19 007 céggel.

Az eredeti főszereplők és az eredeti alkotók együtt garantálják, hogy az új Bad Boys lesz olyan vagány, mint az eddigiek voltak!

A legsikeresebb értékesítők a Duna House hálózatában a 40 év feletti nők és a 30 körüli férfiak.

A legfőbb kísérőrendezvény az agrárminiszterek csúcstalálkozójának is nevezett Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórum, amelyen Nagy István is részt vesz.

Csabai László 1969-ben született Nyíregyházán, első elbeszéléskötetet A hiéna reggelije címmel 2006-ban jelent meg.

A magyar válogatott megszokott módon, a regeneráció, kondicionális edzés mellett videóelemzéssel és taktikai gyakorlással készült a pénteki találkozóra.

A magyar válogatott a tervek szerint februárban már közös összetartáson vesz részt, majd március 10-én kezdené meg a közvetlen felkészülést az olimpiai selejtezőre.

Az Audi Hungaria Zrt. a múlt év végén összesen 12 ezer 807 embert foglalkoztatott, 227-tel kevesebbet, mint 2018 év végén.

A felnőtt táncház alatt nem csak moldvai, hanem felcsíki dallamokra is táncolhattak a résztvevők.