
Szentelés és beiktatás Albanyban
November 17-e nagy nap volt Albanyban. A katolikus közösség újraszentelte templomát, a presbiteriánus pedig beiktatta új állandó lelkészét.

November 17-e nagy nap volt Albanyban. A katolikus közösség újraszentelte templomát, a presbiteriánus pedig beiktatta új állandó lelkészét.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a mobilkamerák használata láttán az utazók együttműködőbbé váltak, megnőtt a jegyvásárlási hajlandóság.

A hivatalban két hét alatt összegyűjtött nagy mennyiségű adományt advent utolsó hetében adta át dr. Holubán Csilla, a Szegedi Járási Hivatal vezetője Hajdújáráson.

A három testvér minden viszontagság ellenére az utolsó vérig kitart egymás mellett: elválaszthatatlan hármasként támogatják egymást jóban-rosszban…

A magyar bajnokcsapat közleménye szerint a jelenleg a Ferencvárosban játszó jobbszélsővel hároméves szerződést kötöttek.

A MOL-Pick Szeged honlapján Bodó elmondta, rengeteg kezelésen vett részt, gyógytornára járt és edzett is, vagyis mindent megtett, hogy rendbe jöjjön a sérülése.

A kormány az ápolói létszám növelése érdekében számos intézkedést vezetett be, köztük ösztöndíjrendszereket, lakhatási támogatásokat és béremelési programot.

A lista második helyére az amerikai Katie Ledecky került, aki öt olimpiai bajnoki aranyat nyert, míg a győztes Michel Phelps 23 ötkarikás elsőségéből kilencet gyűjtött.

A beszédek után a jelenlevők Petőfi-dalokat énekeltek, majd a magyar és székely himnusszal, illetve koszorúzással ért véget a megemlékezés.

A vidéki magányban elszigetelt família minden tagja kétségbeesetten bizonygatja saját igazát, de Benoit Blanc egy meglepő csellel végül mégis tőrbe csalja a gyilkost.

A legterheltebb napszakokban 2 és fél perces a követési időköz, ezt csak akkor lehetne csökkenteni, ha új szerelvényeket állítanának be.

Az esten újévi köszöntőt mond Nagypál Szabolcs teológus, a IX. szimfóniában szólót énekel Kolonits Klára, Megyesi Schwartz Lúcia, Horváth István és Kováts Kolos.