
Karácsonykor még több hal kerülhet a tányérra: tavalyi áron kínálják a piacok
A vásárlók 6-10 százalékkal olcsóbban kapják meg a halat, miután az inflációt és az egyéb áremelkedések nyűgeit a halászok viselik.

A vásárlók 6-10 százalékkal olcsóbban kapják meg a halat, miután az inflációt és az egyéb áremelkedések nyűgeit a halászok viselik.

A külföldön élő, magyar építőipari szakemberek hazahívó kampányában arról tájékoztatták az érdekelteket, hogy a mostani magyar építőipar már nem az, ami volt.

A gyülekezeti teremben Az én ’89-es decemberem címmel beszélgetést is tartottak, a történelmi napokra történő személyes visszaemlékezésekkel.

Az ország 30 méter magas fő karácsonyfáját december 5-én kezdik el felállítani, s december 12.-én rá kell kerülnie a 2 millió 700 ezer értékű díszeknek és világításnak.

A világszerte 145 ezer alkalmazottat foglalkoztató francia LVMH tavaly 46,8 milliárd euró értékesítési árbevétel után 10,0 milliárd euró működési eredményt ért el.

A Fehérvár, az utóbbi hét bajnoki összecsapásából csak kettőt nyert meg, szombaton hazai pályán 3-1-re kikapott a Puskás Akadémiától, így jelenleg harmadik.

A magyar válogatott szombaton Kazahsztán ellen kezdi meg szereplését a Japánban sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

A darabban az ősi tradíciókat tükröző dalok mellett megjelennek a 21. század hatásait is magukban foglaló új alkotó formációk, stílusbeli újítások, átdolgozások.

Bulgária ugyan mögöttünk áll a világranglistán, de erős csapatról van szó, amely saját közönsége támogatását élvezve játszhat ellenünk.

A változásokról további információk a https://www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas/menetrendi-fejlesztesek-20192020 weboldalon érhető el.

Az új szobák kialakítására a korábbi tulajdonos által a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretén belül elnyert, 324,5 millió forint támogatást is felhasználják.

Ha jobb csapat ellen kell pályára lépni, akkor is igyekezni kell minél többet birtokolni a labdát, hiszen labda nélkül a legjobb ellenfél sem tud gólt lőni.