
Az aszfalt királyai – Ford v. Ferrari / Le Mans `66. (szinkronizált előzetes)
A Matt Damon és Christian Bale főszereplésével, igaz történet alapján készült film bemutatója 2019. november 14-én van.

A Matt Damon és Christian Bale főszereplésével, igaz történet alapján készült film bemutatója 2019. november 14-én van.

A Puskás Aréna kapuit 16 órakor nyitják meg, a magyar szövetség azt kéri a szurkolóktól, hogy az ünnepség 17.30-as kezdése miatt érkezzenek korán.

A könyv a szegedi Nemzeti Értékek Könyvkiadó gondozásában jelent meg.

A baromfiágazat kibocsátása tavaly 365 milliárd forintot tett ki, a mezőgazdaság kibocsátásából 13, az állattenyésztéséből közel 39 százalékkal részesedett.

Az árak országszerte folyamatos nőnek, az egy évvel ezelőtti értékekhez képest a keleti országrész otthonainak négyzetméterára emelkedett legnagyobb mértékben.

A Radnóti Teslában játsszák Szilágyi Bálint rendezésében a Csillagképek című előadást.

A filmben George Michael zenéje hallható, ráadásul eddig kiadatlan dalok is a legendás Grammy-díjas művésztől.

A jövő tehetségeinek felfedezése és kinevelése ugyanis a kormány támogatása nélkül nem biztosítható-tette hozzá a világbajnok.

A Dévát a Titanic Filmfesztiválon mutatták be októberben, alternatív forgalmazásban november végétől már látható lesz, decembertől a mozik is vetítik.

Az almatermelés nehéz, verejtékes munka. Az alma számunkra nem egyszerűen csak egy gyümölcs, hanem a munkánk gyümölcse.

A második számú európai kupasorozat H csoportjából a tízpontos Espanyol már a 32 közé lépett, a második továbbjutó helyért a Ferencváros a Ludogoreccel harcol.

Stephen King végre megírta kultikus regénye, A ragyogás folytatását, amely még szerinte is „túl félelmetes” lett.