
Harisnyás Pippi-filmet forgatnak a Paddington alkotói
Nils Nyman, Lindgren unokája, az Astrid Lindgren Filmvállalat igazgatója elmondta, hogy Heyman és StudioCanal elég garancia arra, hogy jó film készülhet.

Nils Nyman, Lindgren unokája, az Astrid Lindgren Filmvállalat igazgatója elmondta, hogy Heyman és StudioCanal elég garancia arra, hogy jó film készülhet.

Az egyesület mintegy 70 gyártócéggel és öt áruházlánccal áll kapcsolatban, köztük a Tescóval és az Auchannal, ahol naponta zajlik az élelmiszermentés.

A hongkongi rendőrség felszólította az ellenzéki demonstrációk szervezőit, hogy a kínai nemzeti ünnep idejére függesszék fel a tiltakozásokat.

A reformáció hónapjának mottója idén a Pál apostol rómaiaknak írt leveléből vett idézet: „egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint”.

A világbajnokságra 16 játékossal utazhat a nemzeti csapat, és a dán edző elmondta, még nem alakult ki a végleges keret.

A világzenei expo (Womex) életműdíjával 2008-ban kitüntetett zenekar ingyenes berlini koncertjét a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával szervezték meg.

Nagyobb toborzási hullámok helyett folyamatos keresés során veszik majd fel a dolgozókat.

Az e-kárbejelentés nemcsak egyszerűsödött, hanem az alkalmazáson intézhető ügyek köre is kibővült.

A bölcsészkar épületében a minden könyvbarát számára nyitott és ingyenes beszélgetések mellett egész napos könyvcserét és könyvvásárt is rendeznek.

A 36 éves szélső szombaton, az Újpesttel szemben 2-0-ra elveszített hazai bajnoki mérkőzés 67. percében sérült meg.

A Gyergyó együttese hét mérkőzés után a hatodik helyen áll a bajnokságban.

Az egyesülés nem befolyásolja sem a menetrendet, sem a tarifát, a járművek ugyanazokon a viszonylatokon fognak közlekedni.