
Bajnokok Ligája – Cristiano Ronaldo újabb rekordot döntött
A Juventus két forduló után négy ponttal – jobb gólkülönbségének köszönhetően – vezeti a D csoportot.

A Juventus két forduló után négy ponttal – jobb gólkülönbségének köszönhetően – vezeti a D csoportot.

Az évi 160 ezer eladott új személyautó megfelel a magyar gazdaság fejlettségének, valamint a fizetőképes keresletnek.

A 32 éves csatár a nyáron tért vissza korábbi csapatához, a ZTE elleni összecsapáson gólt szerzett, ezzel 2681 nap után volt újra eredményes paksi színekben.

A tanévnyitót zenés intermezzók színesítették, zárásként pedig a vizuális kommunikációs mesterszak egyes hallgatóinak ösztöndíjait adták át.

Nils Nyman, Lindgren unokája, az Astrid Lindgren Filmvállalat igazgatója elmondta, hogy Heyman és StudioCanal elég garancia arra, hogy jó film készülhet.

Az egyesület mintegy 70 gyártócéggel és öt áruházlánccal áll kapcsolatban, köztük a Tescóval és az Auchannal, ahol naponta zajlik az élelmiszermentés.

A hongkongi rendőrség felszólította az ellenzéki demonstrációk szervezőit, hogy a kínai nemzeti ünnep idejére függesszék fel a tiltakozásokat.

A reformáció hónapjának mottója idén a Pál apostol rómaiaknak írt leveléből vett idézet: „egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint”.

A világbajnokságra 16 játékossal utazhat a nemzeti csapat, és a dán edző elmondta, még nem alakult ki a végleges keret.

A világzenei expo (Womex) életműdíjával 2008-ban kitüntetett zenekar ingyenes berlini koncertjét a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával szervezték meg.

Nagyobb toborzási hullámok helyett folyamatos keresés során veszik majd fel a dolgozókat.

Az e-kárbejelentés nemcsak egyszerűsödött, hanem az alkalmazáson intézhető ügyek köre is kibővült.