
Az OTP lezárta szerbiai bankvásárlását
Az OTP Bank részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik, árfolyamuk kedden 12 630 forinton zárt.

Az OTP Bank részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik, árfolyamuk kedden 12 630 forinton zárt.

Will Smith koncertje 21 órakor kezdődik a Szent István-bazilika előtt.

A magyar-litván Európa-bajnoki selejtező szerdán 19 órakor kezdődik Érden. A magyar csapat vasárnap Olaszország vendégeként Lignanóban lép pályára.

A bemutató időpontja: 2019. október 26., Vígszínház.

Az adóhivatal elsősorban azt ellenőrzi, hogy a kereskedők adnak-e nyugtát, számlát a vevőknek, bejelentették-e az alkalmazottaikat.

Annak ellenére, hogy a BKV hivatalosan még nem kezdeményezte a bértárgyalás elkezdését, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elindította a folyamatot.

Egy 50-70 négyzetméteres ház vagy apartman vételára 28-40 millió forint között mozog, míg egy hasonló méretű ingatlan bérlése a szezonra 450-600 ezer forint.

Szeptemberben a cégek 24 százaléka számolt be növekvő, 4 százaléka csökkenő termelésről, míg ugyanez a két arány augusztusban 30 és 4 százalék volt.

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. október 26., a díjátadó november 15-én lesz.

A nyári balatoni szezon miatt a NÚSZ kiemelten figyelte az M7-es autópálya forgalmát. A legkevésbé forgalmasnak a keddi napok bizonyultak a közlemény szerint.

Zsórin kívül a kolumbiai Juan Fernando Quintero (River Plate) és az ötszörös aranylabdás argentin Lionel Messi (FC Barcelona) találata került be a dobogósok körébe.

A CodersRank indulása óta már több mint 18.000 fejlesztő hozta létre saját profilját, a világ minden tájáról.