
Augusztus 20. – Áder: joggal lehetünk büszkék arra, amit 1989-ben elértünk
Az államfő Deák Ferenc szavaival zárva beszédét úgy fogalmazott: „csak a szabadság képes tiszta és állandó boldogságot nyújtani”.

Az államfő Deák Ferenc szavaival zárva beszédét úgy fogalmazott: „csak a szabadság képes tiszta és állandó boldogságot nyújtani”.

A budai Vár ad otthont a Mesterségek Ünnepének, míg a Magyar Ízek Utcája a Várkert Bazárnál várja a látogatókat.

Idén a Parlament előtti Kossuth téren csaknem 140-en tették le katonai esküjüket.

Országszerte számos településen és a határokon túl is tartanak programokat az állami ünnepen.

A termelők kedvezőtlen időjárási körülményekkel nehezített szezonon vannak túl, de az ország ellátása megfelelően biztosított a 2019/2020-as szezonban

A sokrétű elméleti háttérrel és technikai megvalósítással dolgozó művészek munkáin keresztül a kortárs ékszertervezés hazai fejlődését is nyomon követhetjük.

A Bajnokok Ligája selejtezőjéből az Európa-ligába átkerült FTC jövő csütörtökön idegenben vívja az első mérkőzést.

A „Tusup-bomba” valószínűleg már ma robbanhat, amikor az amerikai bejelenti, hogy a jövőben átveszi egy 15 éves magyar tehetség, Bujdosó Zsombor felkészítését.

Fontos tudni, hogy az e-matricát a díjköteles útra történő felhajtás előtt meg kell vásárolni.

Az ipari alma felvásárlási ára is magasabb lesz, a FruitVeB számításai szerint a léalma ára a sokéves átlagnak tekinthető kilogrammonkénti 28 forintnál magasabb lesz.

A négynapos debreceni Farmer Expón a termék- és állattenyésztési bemutatók mellett üzletember-találkozókat is tartanak.

Az integrált takarmánytermeltetéssel, baromfitenyésztéssel, keltetéssel és hizlalással foglalkozó társaság 400 ezer négyzetméteren nevel tyúkot és broiler csirkét.