
Koronavírus – NNK: az új fertőzöttek átlagéletkora 26 év
A járványügyi szabályokat továbbra is be kell tartani, és figyelni kell arra is, hogy ha valaki tüneteket észlel magán, akkor ne menjen közösségbe.

A járványügyi szabályokat továbbra is be kell tartani, és figyelni kell arra is, hogy ha valaki tüneteket észlel magán, akkor ne menjen közösségbe.

A bevezetésre kerülő ideiglenes menetrend szerint Budapest és Bécs között hat, Bécs és Budapest között öt vonat közlekedik naponta.

Az esélyek nem mellettünk szólnak, de a futball tud váratlan dolgokat produkálni, mi pedig azon leszünk, hogy ezt bizonyítsuk, és jó eredményt érjünk el Sivasban.

A negatív eredményű játékosok még két szűrésen vesznek majd részt, a pozitív eredményt produkáló sportolóink a hatósági protokollt követve tartják be a karantént.

Eddig csak a Wizzair jelentett be járattörléseket: 73-ból 12 úti célt tartanak meg. A jövő héten viszont újabb lemondások várhatóak.

A 41. Tour de Hongrie utolsó szakasza 11.30-kor indul Miskolcról, a befutó 16.30 körül várható a Kékestetőn. 15 órától az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetíti.

A rendszerváltás óta a fogyasztás jócskán csökkent, a hazai almaültetvény-terület mára 24 500 hektárra zsugorodott, eltűnt a mindent felszívó szovjet piac.

Szeptember 1-től bővült az azonnali fizetési rendszer, a tömegesen feldolgozott átutalásokat és a vállalati kötegelt fizetési kérelmeket is be lehet küldeni.

A koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében a közösségi közlekedési eszközökön, a vonatokon és buszokon is kötelező a száj- és az orr eltakarása.

Az OVSZ szeptember elején a már hagyományos, évről-évre egyre népszerűbb „Retro Véradással” várja a véradásra jelentkezőket, országszerte 7 helyszínen.

Az iskolák részére több mint 200 tonnányi kézfertőtlenítőt és felület-fertőtlenítőszert szállítottak le.

A görögdinnye jótékony hatással van a szervezetre, alacsony cukor és kalóriatartalma miatt a diétás étrendbe is beilleszthető.