
Digitális élményközpont nyílt Budapesten
A kormány kiemelt célja, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, „jövőnkre pedig nagyrészt a technológiai fejlődés és a digitalizáció lesz hatással”.

A kormány kiemelt célja, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, „jövőnkre pedig nagyrészt a technológiai fejlődés és a digitalizáció lesz hatással”.

Az európai szövetség (EHF) honlapjának előzetese szerint a veszprémiek sikerének kulcsa a nagy rivális Szegedtől igazolt spanyol jobbátlövő, Jorge Maqueda lehet.

A hivatalosan szeptember végén létrejövő új régiókban mindezzel párhuzamosan több mint tucatnyi ingatlanfejlesztést nyilvánított kiemelt állami beruházássá a kabinet.

Maruzsa Zoltán elmondta, a lázmérés alapvetően kézi digitális eszközökkel történik, de azokban az iskolákban, ahol nagy a létszám, hőkamerák elhelyezése is indokolt.

Aki a felszólítás ellenére sem takarja el az orrát, száját, az utazásból való kizárást kockáztatja, a szabálytalanul utazót ugyanis leszállítják a vonatról.

A kétszeres olimpiai bajnok kardvívó a 2024-es olimpiáig még élsportolóként tervez, de emellett új szerepkörben is próbálja segíteni a Vasas vívószakosztályát.

A halállal végződött fertőzések kétharmada a budapesti intézményekhez köthető, vagyis ezekben nem volt jó a kezelés, sőt sokszor jogszabályt sértettek.

Népszerű a Szedd magad akció. A kezdeményezésben részt vevő helyszíneket, gazdaságokat, kertészeteket a Gyümölcsvadász weboldal listázza.

A szemüveget viselőknek interneten is elérhető speciális maszkot javasolt, valamint párásodást gátló üvegfelület-kezelőt.

A Budapest-Pusztaszabolcs és a Budapest-Dunaújváros vonalon utazók 20-30, esetenként 40 perces hosszabb menetidővel számoljanak.

Hlavaty szerint az FTC-t nagyon jó kézilabdázók alkotják, és remekül erősített külföldi válogatott játékosokkal is Németországból és Hollandiából.

Áder János a fesztivál fővédnökeként a Gödöllői Királyi Kastély udvarán beszélt arról, hogy a természet biológiai sokféleségét meg kell óvnunk.