
A magyar történelem olyan valóságos, mint a frissen sült kenyér illata
Az országépítő munkához ugyanis nélkülözhetetlenek a magasan képzett, hivatásuknak élő szakemberek. Dolgozzunk együtt továbbra is Magyarország gyarapodásán!

Az országépítő munkához ugyanis nélkülözhetetlenek a magasan képzett, hivatásuknak élő szakemberek. Dolgozzunk együtt továbbra is Magyarország gyarapodásán!

Augusztusban mintegy 10 ezer járat közlekedett, számuk szeptemberben 13 500-ra emelkedik, de tavaly ugyanilyenkor közel 20 ezer járatot üzemeltetett a KLM.

A hosszú hétvégén várhatóan megnő az utasforgalom, ezért a közlekedési társaság azt javasolja, hogy a jegyeket elővételben vegyék meg az utazók.

Az összes szálláshely szállásdíj bevételének 53 százaléka szállodákban, további 32 százaléka pedig a magán- és egyéb szálláshelyeknél keletkezett júliusban.

A jégpálya pedig minimum egy hétig hermetikusan le lesz zárva, senki sem mehet be a létesítménybe.

A megvásárolt vakcinát még Szerbiában is bevizsgálják mielőtt alkalmazni kezdenék.

Az Európai Unióban az építőipar teljesítménye 25 százalékkal csökkent az első fél évben az egy évvel ezelőtti szinthez képest, míg Magyarországon 7,4 százalékkal.

Ha valaki olyan országból jön, ahol jóval több eset, mondjuk úgy, második hullám van, akkor a karanténintézkedéseket be kell tartani.

,,Maga az a helyzet, hogy 2020-ban, a Trianoni nemzeti tragédia 100 éves évfordulójának évében kerül színpadra, már önmagában erőteljes szimbolikával bír.”

Az uszoda bezárása miatt elmarad az a bemutató strandvízilabda-torna is, amelyen az olimpiai bajnok legendákkal felálló Millenium Masters is medencébe ugrott volna.

Nem gondolja, hogy bejutna az ezer egyes döntőjébe. Párosban a 16 éves unokaöccsével, az ifjúsági válogatott Papp Lászlóval indul.

Csákvári Judit, a Pápai Városi Óvodák vezetője arról adott hírt, hogy minden tagintézményben a legfokozottabb fertőtlenítő takarításokat végzik folyamatosan.