
Új csatornával ünnepel az ötéves M4 Sport
Székely Dávid csatornaigazgató az MTI-nek elmondta, talán arra a legbüszkébb, hogy az M4 Sport a magyar emberek szerves részévé vált, mindenki ismeri a csatornát.

Székely Dávid csatornaigazgató az MTI-nek elmondta, talán arra a legbüszkébb, hogy az M4 Sport a magyar emberek szerves részévé vált, mindenki ismeri a csatornát.

Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője arról beszélt, az első hetekben olyan családok nyaralnak, amelyek a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe kerültek,

A hatalmas tankönyvnyomtatási megbízás, nem előzmény nélküli, hiszen már az elmúlt években is ugyanaz a hat cégből álló konzorcium szállított a Kellónak.

Ötszáz fő feletti zenés táncos rendezvényeket továbbra sem lehet tartani. A zenészek enyhítéseket szeretnének, de augusztus 15-éig a kormány nem tervez változtatni

A Magyar Dinnyetermelők Egyesülete és a NAK folyamatosan konzultál az áruházláncokkal annak érdekében, hogy átmenet legyen az import és a hazai dinnye között.

A kempingek fejlesztése még hátravan a Kisfaludy-programból a vezérigazgató közlése szerint, ezt 5 milliárd forint keretösszeggel még az idén kiírják.

A 35. Forma-1-es Magyar Nagydíj – zárt kapuk mögött – vasárnap 15.10 órakor rajtol. Az M4 Sport a teljes versenyhétvégét élőben közvetíti.

A Madách Színház egy évtizede sokat tesz azért, hogy a musical műfaja megújuljon, e cél érdekében hirdették meg pályázataikat, amelyeken jelentős művek születtek.

Az okosparkolásra egyébként a fővárosi V. kerületben már van példa, ott mintegy 1500 parkolót szereltek fel aszfaltba rögzített szenzorral,.

Nem akármilyen, a Tiszából gyűjtött, folyami műanyag hulladékból készült ladikot bocsátottak vízre Mártélyon.

A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program projektje keretében 21 erdőtüzes gyorsbeavatkozású, 3 többcélú és 2 üzemanyagtöltő járművet szereztek be.

A kedvezményes finanszírozási forrás többek között maszkok, gyógyszerek, tesztek, fertőtlenítőszerek, valamint intenzív ágyak beszerzését biztosítja.