
A magyar dalszerzők 762 millió forint jogdíjat kaptak 2019-ben
A legtöbbet élőben játszott dalok listáját a Hungária együttes Csókkirály című, 1980-ban megjelent slágere vezeti.

A legtöbbet élőben játszott dalok listáját a Hungária együttes Csókkirály című, 1980-ban megjelent slágere vezeti.

Varga Mihály pénzügyminiszter a javaslat általános vitájában a jövő évi büdzsét a gazdaságvédelem költségvetésének nevezte.

Ma délelőtt az F1-esek szabadedzésével kezdődik, a délutáni második gyakorlás mellett a Forma-3-asok és a Forma-2-esek időmérőjét is élőben közvetíti az M4 Sport.

A behozott használt autók közel fele öt márka közül kerül ki, a lista élén a Volkswagen áll 12 százalékos részesedéssel, a második helyen az Opel található 9,7 százalékkal.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a kormány képviseletében kiemelte: sportolóink megbecsülése közös felelősség és kötelezettség.

Vannak olyan méhészek is az országban, akik idén semennyi akácmézet nem tudtak pergetni, ami nagyon ritkán fordul elő.

A MÁV applikációjából a bevezetése óta több mint 7,7 millió vonatjegyet vásároltak, 2019 decemberétől már bérletek is vásárolhatók az alkalmazáson keresztül.

A Tipsport Ligában 12 csapattal számolnak, köztük a DVTK Jegesmedvékkel.

A csomagolatlan formában árusított zöldségeknél és gyümölcsöknél – a bolt méretétől függetlenül – zászlóval is jelölni kell a magyar terményeket.

Az új évad első bemutatója október 3-án Friedrich Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című műve lesz a nagyszínpadon.

Papp László (Fidesz-KDNP) közölte: csütörtökön sürgősséggel terjeszti a városi közgyűlés elé az új igazgatóság tagjait.

Bohdan Wojnar, az autóipari szövetség elnöke szerint az idén a koronavírus-járvány következtében mintegy 20 százalékos lesz a csökkenés.