
Mészáros Beatrix: Újfajta „Hunguest-minőséget” szeretnénk nyújtani
A fejlesztés során néhány egységben új szobákat is kialakítanak, Szegeden például közel 20 százalékkal bővül a férőhely.

A fejlesztés során néhány egységben új szobákat is kialakítanak, Szegeden például közel 20 százalékkal bővül a férőhely.

A magyarok bejövetele című monumentális körfestményen kívül a Rotundában számos tárlat várja a látogatókat.

A hamisítók most a bútorokra álltak rá. Egy kétszáz éves tálalószekrényt darabjaira szedtek, és azokból tucatnyi hamisítvány készült el.

Az országban 5005-ről 5106-ra emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Egy nap alatt öten haltak bele a Covid-19 betegség szövődményeibe.

A Praktiker webshopja is egyre népszerűbb, az online áruház 2019-ben a forgalom csaknem 10 százalékát adta.

A magyar dinnyeszezon idén is a sárgadinnyével indul, előzetes becslés szerint a görögdinnye július 10-e körül kerül a piacra.

A forgalomkorlátozás időtartama a hatályos szabályozás szerint július-augusztusban meghosszabbodik.

Az omlások során kb. 800 köbméternyi, 10-50 centiméteres darabokból álló kőtörmelék került a vasúti pályára.

A Reuters beszámolójában kiemelte, hogy a Teslának ugyan már van egy hatalmas autógyára a kaliforniai Fremontban, de ennek a gyártókapacitása már nem elég.

A körülmények ellenére Albert Tibor bizakodó: ha az ország lakóinak legalább fele Romániában fog nyaralni és üdülni, az már nagy segítség lenne a helyi turizmusnak.

A változásokról részletesen a Volánbusz honlapján tájékozódhatnak az utasok.

Eddig 61 tankönyvet dolgoztak át az új Nemzeti alaptanterv alapján; az oktatási intézmények ezeket már megtekinthetik, és módosíthatják rendeléseiket.