
Jókor magazint kapnak a nyugdíjasok
2 millió 130 ezer példányban jelenik meg a magazin, és azt a Magyar Posta közreműködésével juttatják el az időseknek.

2 millió 130 ezer példányban jelenik meg a magazin, és azt a Magyar Posta közreműködésével juttatják el az időseknek.

A szakemberek szerint a fiataloknak érdemes év közben is akár kisebb óraszámban dolgozniuk, mert a megrendelők gyakran előnyben részesítik az állandó diákokat.

A kamilla termesztésével napjainkban már csaknem az ország egész területén foglalkoznak, legnagyobb területen a Dunántúlon, Baranya és Somogy megyékben.

A fertőzések felfedezése után a piacot bezárták, és széles körű tesztelést végeztek a piachoz vagy az ott jártakhoz köthető emberek körében.

A magyar lakosság fogászati állapota nagyon rossz. Tízből hat embernek van hiányzó foga pózlás nélkül, és a magyarok harmadának van kezeletlen lyukas foga.

A boríték tartalmaz egy miniszterelnöki levelet, egy kérdőívet és egy válaszborítékot. A kitöltött kérdőívet augusztus 15-éig díjmentesen felveszi a Magyar Posta.

Ha az FTC most nem kap ki a piros-fekete gárdától, akkor három körrel az idény vége előtt biztosan bajnok.

A montenegrói fertőzött a múlt héten Bosznia-Hercegovinában járt, ott kaphatta el a vírust, jelenleg otthoni karanténban tartózkodik.

A villamos energiát a társaság kizárólag anyacégének, az MVM-nek értékesíti egy 2022 végéig érvényes szerződés keretében.

A 27 éves játékos a bb1.hu portál híradása szerint az első ligás Niigata Albirex együttesét erősíti ősztől.

Az idősebbek továbbra is különös figyelmet érdemelnek, habár már nem jellemző a tömeg a boltokban, vagyis már nincsenek akkora kockázatnak kitéve.

A közvetlen magyarországi filmgyártási költések volumene 2016 óta minden évben meghaladja a 100 milliárd forintot, aminek jelentős része a külföldi bérmunka.