
Koronavírus – Több mint 2 millió liter fertőtlenítőt szállított ki a Mol
A következő hónapok a piaci igények megismeréséről, és a termékpaletta bővítéséről, valamint a gyártási kapacitás fejlesztéséről szólnak majd.

A következő hónapok a piaci igények megismeréséről, és a termékpaletta bővítéséről, valamint a gyártási kapacitás fejlesztéséről szólnak majd.

A főváros nem kíván parkolóházat építeni a Biodóm mellé – reagált a fővárosi önkormányzat hétfő este közleményben a Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatójának Facebook-bejegyzésére.

A szakemberek az építőiparban az év első hónapjában 6 százalékos elmaradásra számítanak, miközben újra megjelentek a korábban már nagy gondot okozó lánctartozások.

Új-Zélandon tesztelik a Boston Dynamics robotkutyáját, mely alkalmas lehet birkanyájak terelésére.

Idén újra mozifilmen láthatjuk Orlando Bloomot! A tervek szerint a The Outpost bemutatója július 2-án lesz.

A jelenlegi helyzetet jól érzékelteti, hogy a brit pezsgőkereslet például a felére esett vissza a járvány miatti lezárások idején.

A helyzet még bonyolultabb, ha a központi légkondicionáláson ügyfélterekkel, üzletekkel, netán egy egész bevásárlóközponttal is osztozni kell, ami egyáltalán nem ritka.

A karanténidőszak alatti távoktatást sokan pozitívan értékelték, és jelezték, egyes elemeit megtartanák a járvány elmúlta után is.

Június 15-étől újra pályázható az elektromos autóvásárlási támogatás – ráadásul bizonyos esetekben az eddigi, 1,5 milliós összegnél jóval nagyobb mértékben.

A csütörtöki bővítéssel a Hungarikumok Gyűjteményébe jelenleg 75 érték, míg a Magyar Értéktárban található kiemelkedő nemzeti értékek száma 175-re emelkedett.

A szervezők várhatóan június 10-re tudják véglegesíteni a programot, mindeközben folyamatosan figyelik a rendelkezéseket a biztonság érdekében.

Ma Magyarország nem önellátó burgonyából, a tárca adatai szerint mirelit termékek nélkül 10-20 százalékos importburgonya-felhasználással számolhatunk.