
Augusztus 20. – Tizenkétféle lecsó kóstolható a Csárdafesztiválon
Kapcsolódva Szent István király napjához Csárdafesztivál lesz Budapesten.

Kapcsolódva Szent István király napjához Csárdafesztivál lesz Budapesten.

Négynapos lesz a hétvége Nagyboldogasszony napjához kapcsolódva.

Dél-Amerikából is érkeznek a szabadkai népművészeti rendezvényre.

A kulisszák mögé is betekinthetnek a látogatók.

Értékes leletekre bukkantak a várkastély felújítása közben.

Biatorbágyi rendezvényén jelentette be a hírt a MOHU.

Fontos, hogy fogyasszunk elegendő folyadékot a hőségben.

Augusztus 17. és 20. között koncert, színházi előadás és kertmozi vár.

Augusztus 17. és 20. között rendezik a Mesterségek Ünnepét.

Látványos ünnepség zárta a Párizsban tartott ötkarikás játékokat.

Hat arany-. hét ezüst- és hat bronzérmet szerzett a magyar csapat.

Az első félévben 0,6 százalékkal visszaesett a söreladás.