
Csütörtöktől megszűnik a fertőzöttek elkülönítési kötelezettsége Angliában
Johnson a londoni alsóházban tartott tájékoztatójában kiemelte: e stratégia jegyében a brit kormány a koronavírus-járványhoz kötődő összes hazai jogi korlátozást megszünteti.

Johnson a londoni alsóházban tartott tájékoztatójában kiemelte: e stratégia jegyében a brit kormány a koronavírus-járványhoz kötődő összes hazai jogi korlátozást megszünteti.

Az Országgyűlés ma az egyházak tevékenységének anyagi feltételeit érintő kormányzati javaslatról tárgyal.

A MOL Fehérvár FC otthonában aratott sikerének köszönhetően a labdarúgó OTP Bank Ligában az Újpest elmozdult a sereghajtó pozícióból.

Amióta nyolcas döntőként bonyolítják le az MK-t, a két csapat háromszor csapott össze a fináléban, 2015-ben és tavaly a Sopron, míg 2016-ban a DVTK ünnepelhetett.

Az Országgyűlés ma kétnapos üléssel kezdi meg aktuális ciklusának utolsó ülésszakát, amely várhatóan március 10-én, az államfőválasztással ér véget.

Megalapították a FIFA Puskás-díjasok Klubját, melynek fő célja Puskás Ferenc emlékének ápolása és az Alzheimer-kór elleni küzdelem.

Carla Simón katalán rendező Alcarras című, spanyol-olasz koprodukcióban készített alkotását tüntették ki a legjobb filmnek járó Arany Medve díjjal a 72. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) szerda esti díjkiosztóján.

A PTE közleményében azt írták, hogy a korábban a pécsi gyermeksebészeten még nem alkalmazott, csaknem ötmillió forintot érő eszköz használatával csökkenthető betegek altatásának időtartama és rövidülhet a lábadozásuk ideje.

A rohírok életét bemutató, a Gyűrűk Ura előzményeiből készülő animefilmet két év múlva láthatja a közönség a mozikban.

Franciaországban szerdától folytatódik a koronavírus-járvány ötödik hulláma miatt elrendelt korlátozások feloldása.

A pekingi téli olimpia szerdai programjában 8 számban osztanak érmet. Férfi és női versenyszámokban a magyarok is érintettek.

Kylian Mbappé hozta a formáját és a 94. percben gólt lőtt, mellyel a Paris Saint-Germain nyerni tudott a Real Madrid ellen.