
Erősen kezdte az évet az ingatlanpiac és a jelzáloghitel piac is
A korábbi évek trendjeit vizsgálva átlagosnak mondható az év első hónapjának ingatlanpiaci aktivitása, a Duna House további élénkülésre számít.

A korábbi évek trendjeit vizsgálva átlagosnak mondható az év első hónapjának ingatlanpiaci aktivitása, a Duna House további élénkülésre számít.

A sportvezető kedden a klub honlapján írt közleményében jelentette be, hogy menesztette az eddigi trénert, Marosán Györgyöt.

A találkozón szó esett arról is, hogy milyen további együttműködés jöhet létre Magyarország és a John Deere amerikai mezőgazdasági gépeket gyártó vállalat között.

Franciaországban az előzetes ígéreteknek megfelelően szerdától kezdve fokozatosan feloldják a koronavírus-járvány ötödik hulláma miatt bevezetett korlátozásokat.

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe van ma. A katolikus hívők arra emlékeznek, amikor Szűz Mária bemutatta Jézust.

Az elemző szerint Európában jelentős pluszban vannak a tőzsdék, így hozzájuk képest ma alulteljesítő volt a magyar piac.

A SZÉP-kártya zsebei közötti átjárhatóságot már tavaly áprilisban lehetővé tette a kormány, így élelmiszert is lehet bármely zsebből fizetni.

A hétvégi viharok okozta mezőgazdasági károk elsősorban a fóliás zöldségtermesztést érintették.

Emelkedéssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.

Az online szállásfoglaló MTI-nek küldött előrejelzése szerint ezt a növekedést elsősorban nem a foglalások számának gyarapodása, hanem a három éve tartó áremelkedés idézi elő.

A BUX emelkedése a kedvező nemzetközi hangulattal magyarázható. A vezető részvények mindegyike magas forgalom mellett erősödött.

Sebestyén Géza szerint a magyar kormány helyesen és a leggyorsabbak közt reagált a fogyasztói árak növekedésére, az élelmiszerárstop hatékonynak bizonyulhat.