
Hóvihar: Több tízezeren maradtak áram nélkül Lengyelországban
Hóviharok következtében több tízezer háztartás maradt hétfőn áram nélkül Lengyelországban.

Hóviharok következtében több tízezer háztartás maradt hétfőn áram nélkül Lengyelországban.

Köves Slomó, az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbija beszédében felidézte egy zsidó kisfiú történetét a treblinkai haláltáborból.

A közlemény szerint a román oldalon fennálló informatikai probléma okoz fennakadást a Magyarországra belépő irányú határátléptetésben.

Érvényes bérmegállapodás van 2022-re MÁV-Volán csoportnál. A munkáltató és a MÁV-Volán-csoport kollektív szerződést kötő szakszervezetei megállapodtak

Török Lajos az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: az OTP kiemelkedően jól teljesített, a bankpapír húzta a piacot, és az emelkedést is vezette.

Kiemelkedett a burgonya novemberi felvásárlási ára: 21,6 százalékponttal szökött fel októberről novemberre, és 55,7 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbit.

Rekordot döntöttek több területen is 2021-ben, a régió 14 országában jelenlévő csoport megháromszorozva előző évi számait, több mint 25 ezer gépjárművet adott el.

A magyar férfi kézilabda-válogatott 31-30-ra legyőzte Portugáliát a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában, vasárnap a budapesti MVM Dome-ban. A magyarok csütörtökön 31-28-ra kikaptak

Szerbiában a népszavazási kampány nem volt erőteljes. Nem meglepő, hogy a népszavazáson alacsony volt a részvétel, de nincs érvényességi küszöb,

Az uniós tagállamok államadósságát korlátozó európai szabályokat elavultak, mondta Bruno Le Maire, az Európai Uniós soros elnöki tisztét betöltő Franciaország gazdasági minisztere.

2015 júliusától elérhető csok eddig mintegy 200 ezer családot segített új otthonhoz, és több mint 100 ezer gyermek megszületéséhez járul, járult hozzá.

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 52 675,90 ponton zárt pénteken, 719,16 ponttal, 1,38 százalékkal magasabban, mint egy