
Nőtt az ásványvíz-, üdítő- és gyümölcsléforgalom az idén az első három negyedévben
A közlemény szerint az első három hónapban az ízesített víz és szénsavas üdítőital kivételével minden terméktípus fogyasztása csökkent.

A közlemény szerint az első három hónapban az ízesített víz és szénsavas üdítőital kivételével minden terméktípus fogyasztása csökkent.

A PROGmasters a partnercégei által ösztöndíjas finanszírozási formában támogatott, így a résztvevők számára díjmentes alkalmazás üzemeltető képzést indít 20 fő számára.

A koronavírus okozta ingatlanpiaci változások legnagyobb vesztese Budapest volt, tavaly az eladott lakások összértéke 14 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

Az igazgatótanács akkor elfogadta, hogy Ecaterina Teodoroiu első világháborús román hős képe lesz a bankjegyen.

Csehország szükségállapot harmadszor. A kormányfő a szükségállapot kihirdetését a kórházakban kezelt koronavírusos betegek egyre növekvő számával indokolta.

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a november 25-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták ki: 2 5…

Kiss Réka, a Lány szerepében (k) a Vadak című, Lázár Dániel Együtt, vagy egyedül című zeneműve nyomán készült táncjáték próbáján a Szegedi Nemzeti Színházban.

A Pick Szeged 30-27-re győzött az északmacedón Vardar Szkopje otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének nyolcadik fordulójában.

A Szegedi Tudományegyetem harmadik éve folyó kutatásai szerint növekszik a mikroműanyagok mennyisége a Tiszában, a szennyezés elsősorban kommunális eredetű.

2018 első negyedévétől az ingatlanbefektető többségi részvényese az amerikai Starwood Capital befektetési alap.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a november 24-én megtartott 47. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki: Első számsorsolás: 4 (négy) 5 (öt)….

Az online biztosításközvetítő portál saját adatai alapján közölte: a novemberben zajló év végi kgfb-kampány eddigi szakaszában az érintett ügyfelek 24 ezer forint körüli átlagdíjon kötötték meg szerződéseiket.