
Csökkent, de továbbra is magas a lakossági fizetőképesség
A fizetőképességi index olyan mutatókból áll össze, mint a jövedelmek értéke, az adósságállomány és a háztartások pénzügyi vagyona.

A fizetőképességi index olyan mutatókból áll össze, mint a jövedelmek értéke, az adósságállomány és a háztartások pénzügyi vagyona.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a november 17-én megtartott 46. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:

A erdélyi mérkőzés első félideje szoros küzdelmet hozott, mindkét együttes legfeljebb hét ponttal tudott elszakadni riválisától.

Bartók Béla, Lázár Dániel és Molnár Viktor zeneműveire koreografált három egyfelvonásos táncjátékot mutat be a Szegedi Kortárs Balett.

A KPMG 29 országban, 186 cégvezető megkérdezésével mérte fel idén az építőipar helyzetét, a nemzetközi felmérésben Magyarországról négy vállalat vett részt.

A fővárosi ingatlant vásárlók körében Angyalföld volt a legnépszerűbb, amit szorosan követett Zugló és Újbuda: az érdeklődések 18, 17, illetve 16 százaléka irányult ezekre a kerületekre.

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a november 16-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták ki: 3 10 ….

A vezető részvényekkel kapcsolatos hír nem érkezett, a legnagyobb figyelmet a kamatdöntés kapta. A jegybanki alapkamatot a várakozásoknak megfelelően emelték.

A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a bővülés 0,3 százalék volt az első kilenc hónapban.

A Bild am Sonntag című lapban közölt adatok alapján a lakosság 60 százaléka számít a lezárások visszatérésére. A járvány egyre erősödő negyedik hulláma miatt „nagyon nehéz hetek állnak előttünk” – figyelmeztetett Angela Merkel.

A vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíj végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása (a formula1.com alapján): Végeredmény, Brazil Nagydíj, Sao Paulo (71 kör, 305,909 km, a pontszerzők):…

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a glasgow-i COP26-értekezlet megállapodása a szénből nyert energia felhasználásának végét jelenti