
A slágerlisták élére repült az ABBA új albuma Nagy-Britanniában és Németországban
A svéd együttes Voyage című albuma, amely 40 éve az első új dalokkal, megjelenése után egy héttel a brit toplista élére került.

A svéd együttes Voyage című albuma, amely 40 éve az első új dalokkal, megjelenése után egy héttel a brit toplista élére került.

A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíj pénteki időmérő edzését.

A magyarok már a szünetben két találattal vezettek, miután Szoboszlai Dominik és Gazdag Dániel is eredményes volt. Előbbi a folytatásban is betalált.

A fiataloknak csupán a 37 százaléka képes a lakásvásárlását készpénzből finanszírozni, de ők is feltételezhetően külső tőketámogatás segítségévél.

A befektetők közben már a következő kamatdöntő ülésére készülnek, a részvénypiac alakulását jelentősen befolyásolhatja a jegybank jövő heti bejelentése.

A piac aktivizálódását mutatja, hogy nem csak vevői, de eladói oldalról is komolyan erősödött a befektetéshez kapcsolódó tranzakciók aránya.

A járvány negyedik hullámának a bank idei működésére már nem lesz jelentős hatása – vélekedett az elnök-vezérigazgató.

Az euróövezet gazdaságának növekedési üteme idén és jövőre megegyezik az EU növekedési ütemével, 2023-ban azonban 2,4 százalékra mérséklődik.

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a november 11-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták ki: 3 7…

Elkészítették a csoportbeosztást a férfi teniszezők szezonzáró viadalára, az ATP-világbajnokságra.

A magyar férfi jégkorong-válogatott 4-1-re legyőzte a világ élvonalában szereplő olasz csapatot a Sárközy Tamás Emléktorna mérkőzésén.

A Vegyész RC Kazincbarcika 3-1-re legyőzte a házigazda dunaújvárosi együttest a férfi röplabda Extraliga alapszakaszának csütörtök esti mérkőzésén.