
Fél évszázados csúcsra szökött fel a német termelői infláció
Szeptemberben is különösen nagy mértékben nőtt az energia és a köztes termékek ára.

Szeptemberben is különösen nagy mértékben nőtt az energia és a köztes termékek ára.

A Ferencváros 2-0-ra kikapott kedden a Celtic Glasgow vendégeként a labdarúgó Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában, így pont nélkül sereghajtó a négyesében. A mérkőzésen Furuhasi Kjogo

A texasi kórházak csaknem negyedében megteltek az intenzív osztályok a koronavírus miatt ápolásra szoruló betegekkel – számolt be kedden az amerikai sajtó. Október 8-a és

Az Országgyűlés ma tart általános vitát a 2020-as központi költségvetés végrehajtásáról szóló előterjesztésről. A parlament aktuális ülésének harmadik napja reggel 8 órakor kezdődik, a zárszámadást

A forgalom szokatlanul alacsony maradt, a BÉT az európai részvénypiacokhoz képest is gyengén teljesített kedden.

Már a kamatdöntés kihirdetése után közvetlenül is jelentősen gyengült a forint a 15 bázispontos emelés hírére.

Éves összevetésben az euróövezetben 1,6 százalékkal, az unió egészében pedig 1 százalékkal esett az építőipari termelés.

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az október 18-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták ki: 4 7 13 14 23 24 26 27 28 30 34 36 42 44 48 51 58 63 64 73

Távmoziban és vidéki vetítésekkel folytatódik keddtől a 10. Szemrevaló/Sehenswert filmfesztivál, amely október 26-ig a Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös

Rendhagyó tanórán, beszélgetéseken és könyvbemutatókon idézik meg az 1956-os forradalom és szabadságharc történéseit a Nemzeti Emlékezet Hetén Hódmezővásárhelyen A 65. évfordulóra emlékezve csütörtökön Miklós Péter

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggel a bankközi piacon hétfő estéhez képest. Az eurót 361,82 forinton jegyezték hat órakor a hétfő esti

A Mol az olajár emelkedése ellenére rosszul teljesített, az európai olajcégek iránykereső hangulatban vannak.