
Visszatértek a befektetők az ingatlanpiacra
A lakáspiachoz hasonlóan a jelzáloghitel és otthonteremtési támogatások területén is továbbra is erős mutatókat vár a Duna House a második negyedévben.

A lakáspiachoz hasonlóan a jelzáloghitel és otthonteremtési támogatások területén is továbbra is erős mutatókat vár a Duna House a második negyedévben.

Az épületek építése 6,4 százalékkal emelkedett az előző havi 18,7 százalékos visszaesés után, az egyéb építményeké tavaly márciusi szinten stagnált.

Az Európai Bizottság azt javasolta az uniós tagállamoknak, hogy tegyenek összehangolt intézkedéseket az Indiából Európába történő, nem feltétlenül szükséges utazások ideiglenes korlátozására a koronavírus indiai

Gazdag Dániel lett a legjobb játékos a labdarúgó OTP Bank Liga vasárnap befejeződött 2020/21-es idényében, amelyben az ő egyik gólját választották a szurkolók a legszebbnek.

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a május 12-én megtartott 19. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki: Első számsorsolás: 2 (kettő) 3 (három)

A Magyar Telekom kedden délután közzétett első negyedéves gyorsjelentését leszámítva a cégekre nem érkeztek egyedi hírek.

A szakértők várakozásának az átlagában kisebb profit, 189 millió euró szerepelt a negyedévre.

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a május 11-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták ki: 6 7 11 14 16 19 25 26 41 48 50

A keddi kereskedés nyertese az OTP, bár csak a nap végére kezdett erősödni.

A 2019-es pénzügyi évhez képest a Nissan 2020-as gazdálkodási mutatói romlottak.

Májusban még 5 százalék közelében maradhat az infláció. A nyári hónapokban kissé visszaeshet. de az év egészét nézve 4 % felett alakulhat az átlagos infláció.

Havi összevetésben 1,4 százalékkal emelkedtek az árak, gyorsult az ütem a márciusban mért 1,1 százalékhoz képest.