
A vírus fellendítheti az öngondoskodást
Online előadásában Baranyai Dávid kifejtette, hogy a járványhelyzet sokkja miatt egyre többen érdeklődnek a megtakarítási lehetőségek iránt azok közül is, akik eddig csak halogatták az ilyen döntéseket.

Online előadásában Baranyai Dávid kifejtette, hogy a járványhelyzet sokkja miatt egyre többen érdeklődnek a megtakarítási lehetőségek iránt azok közül is, akik eddig csak halogatták az ilyen döntéseket.

Ezáltal már harmadik hónapja fokozódó ütemű csökkenés tapasztalható, hiszen júliusban 2,8 százalékkal, augusztusban pedig már 5,8 százalékkal mérséklődött az álláskeresők száma az előző hónaphoz viszonyítva.

A német szakember ezt a budapesti Puskás Arénában 2-1-re megnyert Európai Szuperkupa-mérkőzés utáni sajtótájékoztatón mondta.

A cég 2020-ra összeállított menetrendjében Magyarország most másodszor kerül sorra.

A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a program keretében szombaton, és utána egy héten át ingyenes lehetőséget biztosítanak mindenkinek, hogy személyesen vagy online részt vegyen a színes nyelvi programokon, előadásokon, játékokon.

Enyhén erősödött a forint a főbb devizákhoz képest csütörtök estétől péntek reggelig.

A részvénypiac forgalma 16,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója közölte, a turisztikai szektorban működő kkv-k már igényelhetik az állami támogatás révén rendkívül kedvezményes, szabadfelhasználású folyószámlahitelt a Turisztikai Széchenyi Kártyán keresztül a Kavosz országos lefedettségű irodahálózatában.

A 4iG Nyrt. kötelező vételi ajánlatot tett az INNObyte Zrt. és leányvállalata, az Innoware Kft. többségi tulajdonának megszerzésére, az ajánlatot az INNObyte tulajdonosai elfogadták.

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a szeptember 23-án megtartott 39. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:

Kaliforniában 2035-ig megszüntetik a benzinnel működő, a dízel, valamint a hibrid gépjárművek forgalmazását – jelentette be Gavin Newsom, az Egyesült Államok nyugati parti államának kormányzója, aki szerdán rendeletet is aláírt erről.

A Ferencváros 3-3-as döntetlent játszott a norvég Molde FK otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójának szerda esti első mérkőzésén.