
Ma rendezik a Cégek Éjszakáját
Első alkalommal rendezik meg Magyarországon a Cégek Éjszakája elnevezésű rendhagyó karriernapot.

Első alkalommal rendezik meg Magyarországon a Cégek Éjszakája elnevezésű rendhagyó karriernapot.

A részvénypiac forgalma 12,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Ezzel a spanyol gazdaság technikai értelemben recesszióba került, mivel két egymás követő negyedévben csökkent a GDP.

Varga Mihály hozzátette, a törzs keddi ülésén a középpontban az építőipar, az építőanyagipar és az építésgazdaság ösztönzése állt, hiszen az építőiparban 110 ezer vállalkozás működik és az ágazat 340 ezer embernek ad munkát.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a szeptember 22-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták ki:

Lovrencsics Gergő csapatkapitány szerint nem okozhat problémát a Ferencváros számára, hogy műfüves pályán játszanak a norvég Molde ellen.

Szent II. János Pál pápa születésének 100. évfordulója alkalmából megjelent A függetlenség szentje című kötet.

Csillagászati napokat rendez szombaton és vasárnap a Magyar Napfizikai Alapítvány a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközponttal közösen.

A részvénypiac forgalma 14,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A forrás szerint a tárgyalások még a korai szakaszban vannak, egyáltalán nem biztos, hogy megállapodás lesz a vége. Ugyanakkor a Volkswagen AG szemlátomást meg akar szabadulni a brandtől – tette hozzá.

Hétfőn a Brent és a WTI egyaránt két hete legnagyobb csökkenéssel zárt. A Brent ára 1,71 dollárral (3,96 százalékkal), a WTI pedig 1,80 dollárral (4,38 százalékkal) csökkent.

A német fogyasztók a felmérés szerint átlagosan 32,10 eurócentet fizetnek az elektromos áram kilowattórájáért, 163 százalékkal többet a 12,22 centes globális átlagnál.