
Oroszországban bevezetnék a háromnapos választásokat
A módosítást első olvasatban még 2012-ben fogadta el a ház, Dmitrij Medvegyev akkori elnök beterjesztése alapján.

A módosítást első olvasatban még 2012-ben fogadta el a ház, Dmitrij Medvegyev akkori elnök beterjesztése alapján.

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a július 15-én megtartott 29. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
A közvélemény-kutatások szerint két fél között lehetett szoros küzdelemre számítani.
A TOTÓ 29. heti, első fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei:

Az első gyanús jelre mentőt kell hívni a stroke betegekhez, hogy legyen esély a maradandó károsodás elkerülésére – írták.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 280,16 pontos, 0,80 százalékos emelkedéssel, 35 371,88 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt, a vezető

Májusban az építőipar termelése 20,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi magas szintjétől, és az áprilisihoz mérten 20,3 százalékkal csökkent szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva. Az

Először fordult elő 1994 óta, hogy Oroszország egy negyedév alatt nagyobb értékben adjon el aranyat, mint földgázt – közölte kedden az orosz RBK gazdasági napilap.

Vegyesen alakult a forint árfolyama kedden a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.

A Huaweitől vásárolt, a brit 5G hálózatba már beépített eszközöket 2027 végéig el kell távolítani a távközlési rendszerekből.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a július 14-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták ki:

Joe Biden, az amerikai demokraták várható elnökjelöltje 2000 milliárd dolláros klímavédelmi tervet terjesztett elő kedden.