
Heti makronaptár – Több fontos gazdasági mutatót közölnek a jövő héten
Hétfőn a kiskereskedelmi forgalom májusi adatait közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Hétfőn a kiskereskedelmi forgalom májusi adatait közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Bár a kormány mandátuma eredetileg október 14-én járt volna le és a következő választásokat december végéig kellett volna megtartani, a horvát parlament a konzervatív-liberális kormánykoalíció javaslatára május 18-án feloszlatta magát.

Virágzó napraforgók a Tolna megyei Dunaszentgyörgy közelében.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a július 3-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták ki:

Három megyében – Borsod-Abaúj-Zemplénben, Jász-Nagykun-Szolnokban és Hajdú-Biharban – okozott komoly pusztítást a vihar péntek délután.

Kisbéren 400 millió forintos beruházással megkezdődött egy kerékpárút építése.

Horányi László elmondta, a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából érkeznek társulatok, művészek és produkciók Temesvárról, Beregszászról, Marosvásárhelyről, Zentáról, Komáromból és Pozsonyból.

Új kiállítással nyitja meg újra kapuit kedden a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum.

Az eseményre eredetileg június 12-én került volna sor, ám akkor a járványügyi korlátozások fennállása miatt el kellett halasztani.

A Budapest Film Zrt. idén nyáron kültéri vetítéssorozatot indít Budapest számos pontján a közösségi filmezés, valamint a budapesti kertmozi kultúra újjáélesztése céljából.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a július 2-ai KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták ki:
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a július 1-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták ki: