
Itt a segítség: megtérítik az erasmusos diákok plusz költségeit
Megtérítik a koronavírus-járvány miatt felmerülő plusz költségeit azoknak a diákoknak, akik az Erasmus+ programban vesznek részt.

Megtérítik a koronavírus-járvány miatt felmerülő plusz költségeit azoknak a diákoknak, akik az Erasmus+ programban vesznek részt.

Elmarad az idei Nagy-Szín-Pad!verseny, kihirdették a négy győztest!

Az online jegyvásárlás mellett a helyszínen is lehet belépőt vásárolni a budapesti strandokra. Mutatjuk az új szabályokat!

György László kifejtette: arra számítanak, hogy a program révén 60 ezer magyar munkahelyét tudják megerősíteni és megőrizni.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint az új hajót ünnepélyes keretek között bocsátották vízre a Duna fővárosi szakaszán.

Munkahelyeinek 10 százalékát felszámolja a Renault francia autógyár a következő három évre tervezett mintegy 2 milliárd eurós (700 milliárd forintos) megtakarítási programja keretében.

A felnőttképzésben is enyhültek a korlátozások, így lehetőség nyílik a személyes órák megtartására, és modulzáró, valamint szakmai vizsgák megszervezésére.

A héten megkezdték a közös munkát a magyar birkózó-válogatott tagjai.

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon szerdán: az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, a sváci frankkal és a japán jennel szemben viszont erősödött.

A testület szerint az október 14-től 18-ig tartó irodalmi seregszemle sok mindenben különbözni fog az eddigi könyvvásároktól, és még nem lehet megmondani pontosan, hogy milyen változtatások lesznek, mert azok sokban függnek a járványügyi helyzettől, az aktuális egészségügyi előírásoktól.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a május 27-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták ki:

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a május 27-én megtartott 22. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki: