
Csaknem 9 milliárd dollár gyűlt össze a londoni vakcinacsúcson
Csaknem 9 milliárd dolláros finanszírozási csomagról született megállapodás azon a londoni csúcsértekezleten, amelynek célja 300 millió gyermek beoltása.

Csaknem 9 milliárd dolláros finanszírozási csomagról született megállapodás azon a londoni csúcsértekezleten, amelynek célja 300 millió gyermek beoltása.

Csaknem négyszázmillió forintból kezdődik meg a pécsi városközpont legnagyobb földfelszíni parkolójának felújítása.

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a június 3-án megtartott 23. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:

Ez az első alkalom, hogy kétezernél több nagyjátékfilmet neveztek be a cannes-i fesztiválra. Tavaly 1845 nevezés érkezett.

A kórháztól mindössze 300 méterre lévő új épületben tanácsadó helyiség, munkaszoba, méhnyakszűrésre alkalmas vizsgáló, gyermekváró, mellékhelyiségek, mosdók és babakocsi-tároló is épült.

A Volánbusznál nem bocsátottak el senkit sem a járvány miatt, sőt a cég növelte dolgozóinak létszámát.

Egyre több a fertőzött Észak-Macedóniában, ezért ismételt bevezetik a korlátozásokat, mialatt Montenegróban egy hónapja nem regisztráltak új esetet.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a június 2-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták ki:

Mérnökök egy csoportja megtanított egy robotot omlettet készíteni egészen a tojások feltörésétől az elkészült étel tányérra helyezéséig.

Színészek McDonagh A kripli című fekete komédiájának olvasópróbáján a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház kamaratermében.

Felidézte, 2011-ben indult a családi adózás, 2014-ben módosították, hogy az alacsonyabb jövedelműek is élni tudjanak azzal.

Elhunyt Földi Teri, Jászai Mari-díjas színművész.