
Koronavírus – Hatvan éves az ország egyetlen vidámparkja, május 9-én újranyitják
Hatvan évvel ezelőtt, 1960. május elsején nyitotta meg kapuit először a debreceni Nagyerdőben az akkori nevén Lúdas Matyi Vidámpark.

Hatvan évvel ezelőtt, 1960. május elsején nyitotta meg kapuit először a debreceni Nagyerdőben az akkori nevén Lúdas Matyi Vidámpark.

Az alapszakaszt megnyerő Hikaru Nakamura jutott elsőként döntőbe a világbajnok Magnus Carlsen által életre hívott nyolcfős online sakkversenyen.

McEnany az idén áprilisban Stephanie Grishamet váltotta a szóvivői poszton. Grisham 2019 júliusa óta volt az elnöki hivatal szóvivője, de soha nem tartott sajtóértekezletet.

Az Országgyűlés ma ünnepi ülésnapon emlékezik arra, hogy harminc évvel ezelőtt tartotta alakuló ülését a rendszerváltás utáni első szabad választások eredményeként létrejött parlament.

Trump közölte: az FDA arra adta meg az engedélyt, hogy az orvosok sürgős esetekben és súlyos betegeket kezelhessenek Remdesivirrel.

Több mint 120 millió forint támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól (NKFIH) egy, a mézelő méhek pusztulását okozó betegség ellen.

Ideiglenes kórházakat építenek az orosz fővárosban Covid-19 betegséggel fertőződött emberek kezelésére .

Az IFRS szerinti 2019. évi egyedi éves beszámolót az igazgatóság 439,855 millió eurós mérlegfőösszeggel és 37,029 millió eurós veszteséggel fogadta el.

Töltsük itthon a nyaralás! Támogassuk a turisztikai és vendéglátási szektorban dolgozó 400 ezer ember munkáját!

Országszerte felkészültek az iskolák az érettségi lebonyolítására, a diákoknak hétfőtől a koronavírus-járvány miatt szigorú előírások betartásával, sok helyen védőmaszkban kell vizsgázniuk.

Az országos rendőrfőkapitány fokozott ellenőrzést rendelt el a fővárosban, és az ország 11 megyéjében.

A csütörtökön közölt hivatalos adatok szerint Oroszországban az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma 7099-cel 106 498-ra nőtt.