
Koronavírus – Szlávik: egyre több a beteg
A szakember az M1 aktuális csatornán hétfő este azt is elmondta: egyre több a beteg, és a magyarországi lélegeztetőgépek száma egyelőre megfelelő.

A szakember az M1 aktuális csatornán hétfő este azt is elmondta: egyre több a beteg, és a magyarországi lélegeztetőgépek száma egyelőre megfelelő.

A hétfőn kezdődött ülés második napja reggel 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.

A munkahelyvédelmi bértámogatás kiterjesztése alkalmas a munkahelyek megőrzésére. Egyszerűsödik a munkahelyvédelmi bértámogatás igénylése, és bővül a kedvezményezettek köre

Jótékony céllal játszanak élvonalbeli dj-k szombaton online a Gödöllői Királyi Kastély díszudvaráról. A kezdeményezés a tizenkét dj közösségi oldalán követhető, a szervezők a zenei szakma

Hat karitatív szervezet a „Maradj otthon” kihíváshoz csatlakozva közös felhívásban buzdít az adó 1 százalékának felajánlására. A Magyar Református Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar

Két új pályázat jelent meg a Magyar falu program keretében. Hazánk kistelepülésein óvodák játszóudvarai és nyilvános játszóterei újulhatnak meg.
„Az egészségügyi válság még nem ért véget” – jelentette ki a kormányfő. „A járvánnyal szemben győzelemre állunk, a helyzet lassan és fokozatosan, de biztosan javul” – mondta, miután a kórházi betegek száma immáron ötödik napja csökkent.

Közölte, hogy az élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) jóváhagyta a kidolgozott teszt alkalmazását, és a jövő héttől naponta kétezer tesztet végeznek majd.

Amennyire csak lehet, mindenki őrizze meg a korábbi rutinjait, a napi rituálékat a koronavírus-járvány idején is.

A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont virológiai kutatócsoportjának munkatársa mintát helyez a mikrocentrifugába.

Több mint hatvan strand újul meg idén a Balatonnál – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.

A spanyol kormány harmadszor is kezdeményezi a parlamentnél az új típusú koronavírus miatt március 15-én bevezetett szükségállapot meghosszabbítását – jelentette be a spanyol miniszterelnök szombat este Madridban.