A KENÓ nyerőszámai
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 2020. március 27-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták ki:
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 2020. március 27-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták ki:

A Mexikói út felől csak az Örs vezér teréig, a Gubacsi út felől pedig csak Kőbánya alsó vasútállomásig jár a 3-as villamos, a 28-as pedig rövidített útvonalon közlekedik március 28-tól április 6-ig.

Az Egyesült Államokban a Johns Hopkins egyetem és kórház péntek délutáni adatai szerint már több mint 100 ezer az új típusú koronavírussal diagnosztizáltak száma.

Ezzel befejeződött Magyarország idei hitelminősítői felülvizsgálati sorozatának első szakasza, amelynek mérlege egy pozitívra javított osztályzati kilátás egy másik globális hitelminősítő, a Standard & Poor’s részéről.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felszólította a felsőoktatási intézmények vezetőit, hogy az elrendelt veszélyhelyzet lejárta ellenére rektori utasítás keretében változatlanul tartsák fent a járvány terjedésének lassítását, az emberi egészség védelmét szolgáló intézkedéseket.

Az igazgató elmondta, körülbelül 1500 egységnyi vért vesznek le naponta.

A koronavirus.gov.hu oldalon csütörtökön este közölt határozat megtiltja a nemzetközi személyszállítást végző vasúti jármű, autóbusz, valamint polgári légijármű belépését Magyarország területére.

Mától szombatra virradóra változik az éjszakai járatok menetrendje a koronavírus-járványhoz kapcsolódóan.

A neszmélyi, szőnyi és táti Duna-ágba 130 mázsa, két- és háromnyaras pontyot telepített a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége.

Megkezdődött Budapesten is az utcák fertőtlenítése a koronavírus-járvány miatt. A fertőtlenítési munkát a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. munkatársai végzik.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a március 25-én megtartott 13. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:

Fizetett munkaszünet bevezetését rendelte el a jövő hétre a koronavírus-járvány lelassítása érdekében szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök.