
Önkormányzat 2019 – Lejár az átjelentkezés határideje
Az átjelentkezéssel szavazók közül a legtöbben a főváros XI. kerületében kívánnak szavazni.

Az átjelentkezéssel szavazók közül a legtöbben a főváros XI. kerületében kívánnak szavazni.

Mága Zoltán ma este Debrecenben, ahol többször játszott már nemes célokat felkarolva, a Primarius Szimfonikus Zenekar kíséretével ad koncertet.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,44 pontos, 0,78 százalékos csökkenéssel, 39 491,52 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 5,8 milliárd forint volt, a vezető

Megtorpant a vállalatok beruházási szándéka – ez derült ki a K&H növekedési index legfrissebb adataiból. Az MTI-nek küldött keddi kutatás szerint az elmúlt fél évben tapasztalt

Kettősség jellemzi az inflációs folyamatokat: az infláció fő mutatójának csökkenésével szemben, a heves ármozgásokat mutató termékektől megszűrt maginfláció emelkedett, előbbit az idényáras élelmiszerek és az

A 30 részben vagy teljesen elektromos modell mellett kifejlesztik valamennyi benzines és dízeles Audi úgynevezett mild hybrid (enyhe hibrid) változatát is.

Az euró jegyzése 333,70 forintra emelkedett este negyed nyolckor.

Egy ausztriai durrdefektet, és az ezzel járó mintegy egyórás kerékcserét leszámítva simán alakult a magyar bajnoki címvédő Vasas vasárnapi útja.

Az amerikai-magyar kettős állampolgárságú Ryan Macleod Sheppardnek nem sikerült olimpiai kvótát szereznie a Stuttgartban zajló torna-világbajnokság selejtezőjében. A magyar férfiválogatott tagjai vasárnap kora délután mutatták

A fesztivál keretében hirdetik ki a fiatal írók számára kiírt drámapályázat végeredményét is.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22,55 pontos, 0,06 százalékos csökkenéssel, 39 803,96 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 4,1 milliárd forint volt, a vezető

Jelentős mértékben drágultak a lakóingatlanok az euróövezetben és az Európai Unió egészében is a második negyedévben. Az unió statisztikai hivatalának (Eurostat) hétfőn kiadott jelentése szerint